Megköszönte Agassinek

Houston. Andre Agassi legyőzte Juan Carlos Ferrerót a férfi teniszezők idényzáró viadalán, a 3,7 millió dollár összdíjazású Mesterek Kupáján, így a spanyol játékos utolsó mérkőzésének eredményétől függetlenül kiesett.

A vegasi sikerének leginkább Andy Roddick örülhetett, ezzel ugyanis eldőlt, hogy – legfiatalabb amerikaiként – ő zárja a világranglista élén az esztendőt. A Kék csoport másik meccsén Roger Federer tönkreverte mumusát, David Nalbandiant, akit ez idáig egyszer sem tudott legyőzni.

Andy Roddick elérte célját, azaz az év végi világranglista az ő nevével kezdődik majd. Furcsa mód a sikerért egyetlen lépést sem kellett tennie, a munka dandárját André Agassi végezte el: a vegasi legyőzte Juan Carlos Ferrerót, s mivel a tavalyi döntős spanyol legény második vereségét szenvedte el, elbúcsúzott.

Roddick a világranglista 1973-as bevezetése óta a második legfiatalabb év végi világelső, nála ifjabbként csak Lleyton Hewitt várhatta az élről a következő esztendőt. Az ausztrál 20 évesen és nyolc hónaposan ülhetett trónra 2001-ben, Roddick picivel ugyan, de elmaradt tőle. Szomorkodásra még sincs oka, amerikaiként ugyanis még senki nem zárt világelsőként olyan fiatalon, mint ő, vagyis ha másban egyelőre nem is, legalább e tekintetben felülmúlja a Jimmy Connors (1974-1978), John McEnroe (1981-1984), Jim Courier (1992), Pete Sampras (1993-1998) és André Agassi (1999) alkotta ötösfogatot.

„Boldog vagyok, hogy világelsőként zárhatom az évet, de még büszkébb vagyok arra, hogy hatodik amerikaiként foglalhatom el az év végi trónt“ – mondta Roddick, miután köszönetet mondott Agassinak a segítségért. „Nehéz szavakkal kifejezni, milyen csodálatos éven vagyok túl, szerencsés vagyok, hogy éppen hazámban jutottam a csúcsra: csodálatos érzés, hogy családommal, valamint barátaimmal is megoszthatom a sikert.“

Hogy az amerikaiak számára teljes legyen a siker világelsőség-kérdésben, arról a párosok versenyében a Bryan testvérpár gondoskodott. Bob és Mike veretlenül végzett csoportja élén (s jutott ezáltal elődöntőbe), így övék lett az év végi trón is. Testvérek mind ez idáig még nem vittek véghez hasonló bravúrt. „Sikeres évet zártunk, elvégre öt életcélunkat megvalósítottuk: nyertünk Grand Slamet, megdöntöttük a Gullikson fivérek rekordját, játszottunk a Davis-kupában, világelsők lettünk, s az évet is elsőként fejezzük be. Nagyon boldogok vagyunk, idén beérett végre az a hatalmas mennyiségű munka, amit eddig elvégeztünk“ – lelkendezett Bob Bryan.

EREDMÉNYEK, egyes, kék csoport, 2. forduló: Agassi (amerikai, 5. kiemelt)–Ferrero (spanyol, 2.) 2:6, 6:3, 6:4; Federer (svájci, 3.)–Nalbandian (argentin, 8.) 6:3, 6:0. Páros, 3. forduló: Knowles, Nestor (bahamai, kanadai, 4.)–Bhupathi, Mirnyij (indiai, fehérorosz, 2.) 6:4, 6:7, 7:6; Arthurs, Hanley (ausztrál, 5.)–Etlis, Rodriguez (argentin, 8.) 4:6, 7:6, 7:6.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?