Megkérdőjelezett oklevél

Budapest. Amikor a Megyeri útra szerződött, azonnal bemutatta A-licences bizonyítványát Ladislav Molnár, az Újpest új vezetőedzője. Mindenki azt hitte, hogy ez így rendben is van, ám nem ilyen egyszerű az élet.

Budapest. Amikor a Megyeri útra szerződött, azonnal bemutatta A-licences bizonyítványát Ladislav Molnár, az Újpest új vezetőedzője. Mindenki azt hitte, hogy ez így rendben is van, ám nem ilyen egyszerű az élet. A legutóbb Szencen dolgozó tréner persze Szlovákiában végezte a tanfolyamot, s az általa megszerzett oklevél érvényes is idehaza, mi több, Ausztriában meg Csehországban is. Ám elképzelhető, hogy Magyarországon nem.

Mezey György, a magyar edzőképzés vezetője a Nemzeti Sportnak elmondta, hogy a szlovákoknak nincs meg az UEFA A-licenc kiadásához szükséges jogosultságuk. Mezey ezt nyilvánvalóan pontosan tudja, hiszen tagja annak a nemzetközi bizottságnak, amely kiadja az akkreditációkat. Vagyis a Pozsonyban szerzett papír Magyarországon nem sokat ér, mivel ott csak az UEFA által is elismert bizonyítványt fogadják el.

„Több mint két és fél évet jártam iskolába, hogy megszerezzem a bizonyítványt – mondta Molnár. – Eddig sosem volt problémám, mindenhol érvényes volt. Úgy gondolom, ha az UEFA nem ismerte volna el a tanfolyamot, nekem sem volna a nemzetközi szövetség által akkreditált licencem. Egyelőre nem tudom, mi a teendő ezzel az üggyel kapcsolatban”“

Amennyiben bebizonyosodik, hogy Molnár papírja Magyarországon nem érvényes, akkor már a július 20-i Szuperkupa-döntőn sem ülhet le a kispadra.

Gyulay Zsolt, az Újpest ügyvezetője elmondta: a klub egyelőre tájékozódik a furcsa ügyben. Persze a probléma nem egyedi, hiszen elvben a rivális gárda vezetőedzőjének, Bozsik Péternek is ki kellene hagynia a siófoki összecsapást, mivel a ZTE trénerének sincs meg az A-licence. (ns)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?