Megérkezett Tokióba az olimpiai láng

Tokió 2020

Két héttel a megnyitó előtt pénteken megérkezett Tokióba az olimpiai láng.

Egy nappal azt követően, hogy a szervezők bejelentették, gyakorlatilag nézők nélkül zajlanak majd a versenyek, a hagyományoktól eltérően csendes ceremónia keretében köszöntötték a játékok egyik jelképét. A szinte üres Komazava Olimpiai Parkban tartott eseményen részt vett Koike Jurikót, Tokió kormányzója is.

A láng útját általában ezrek kísérik, a koronavírus-járvány miatt azonban ezúttal ez is máshogy alakult, ráadásul a japánok többsége továbbra is ellenzi az ötkarikás játékok megrendezését.

A fáklyaváltó márciusban kezdődött, azóta a házigazda ország mind a 47 prefektúrájába eljutott a láng, de általában a közönségtől elzárt utakon haladt, ezzel is minimalizálva a fertőzésveszélyt. Ugyanez lesz a helyzet a fővárosban is.

A kormány csütörtökön úgy döntött, hogy hétfőtől augusztus 22-ig rendkívüli állapotot hirdet Tokióra és környékére. Az ötkarikás játékok július 23-án kezdődnek és augusztus 8-án zárulnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?