Megérkezett a santosi stadionba Pelé koporsója

Pelé

Megérkezett az FC Santos stadionjába a 82 évesen elhunyt háromszoros világbajnok labdarúgó, Pelé koporsója, amely 24 óráig marad az egyesület stadionjának játékterén, hogy a szurkolók leróhassák tiszteletüket a legenda emléke előtt.

A Caldeira Városi Stadion előtt már két órával kapunyitás előtt gyülekeztek a szurkolók, és Brazília nemrég beiktatott elnöke, Luiz Inácio Lula da Silva is tiszteletét teszi majd a ravatalnál.

Kedden reggel Santos utcáin – és a tervek szerint Pelé 100 éves édesanyjának háza előtt is – elhalad a temetési menet, ezután a „Fekete gyöngyszem” végső búcsúztatásán csak a közeli hozzátartozók vehetnek majd részt.

Pelé a Santosban mutatkozott be a felnőtteknél, majd vált világklasszis játékossá, a csapatot közel húsz évig, 1956 és 1974 között erősítette. Pályafutását a New York Cosmosban zárta le, amelyben 1975 és 1977 között három idényben is szerepelt. Klubjaival szerzett trófeái mellett legnagyobb sikereit a válogatottal érte el, amellyel 1958-ban, 1962-ben és 1970-ben is világbajnok lett. Ez rajta kívül más labdarúgónak még nem sikerült.

A legendás futballista az utóbbi években többször is kórházi kezelésre szorult, tavaly vastagbélrákot diagnosztizáltak nála. A Sao Pauló-i Albert Einstein Kórház múlt csütörtökön közölte a halálhírét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?