<p>Vágsellye. Nem született gól a feljutásra pályázó nagymihályiak vágsellyei vendégjátékán. A mély talajú pályán végig jobbak voltak a keletiek, két kapufát is lőttek, de a nagy akarással futballozó mátyusföldiek otthon tartották az egyik pontot.</p>
Még nem ünnepelnek a nagymihályiak
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_14325376646872_77.jpg.webp?itok=RtMDvX4u)
SZABÓ ZOLTÁN
Megkönnyebbülve érkeztek a találkozóra a nagymihályiak, mert egy nappal a mérkőzés előtt kiderült, hogy a kassaiak licencproblémái miatt két csapat jut fel az élvonalba, így a második helyen álló Zemplín gyakorlatilag élvonalbelinek tekinthető.
„Útközben, a rádióból tudtuk meg az örömhírt. Ha nyertünk volna Vágsellyén, már matematikailag is Fortuna ligásak lettünk volna. Viszont keretünk nagy részét húszéves focisták alkotják, a fiatal játékosokat megbénította a nagy lehetőség. Mivel csak remiztünk, két pontra van még szükségünk, remélem, kedden a szerediek ellen bebiztosítjuk az élvonalbeli tagságunkat. Tehát nincs még okunk az ünneplésre, amelyre azt hiszem, egyébként is csak a bajnokság után kerül sor, mert minden hátralevő meccsünket meg akarjuk nyerni” – nyilatkozta lapunknak az összecsapás után František Šturma, a nagymihályiak cseh vezetőedzője.
A zuhogó esőben lezajlott mérkőzésen az első perctől aktívabbak voltak a négy spanyol légióssal felálló vendégek. Kunca fölé lőtt, majd Bayon próbálkozását védte Kolmokov. Az elszántan küzdő hazaiaknak a szünetig mindössze egy lehetőségük volt, Nurkovics elől Gallo szögletre mentett. A spanyol Bayonnak több jó megmozdulása és lövése is volt, ám Kolmokov kapus résen volt. Fajčík játékvezetőnek nem tetszhetett különösebben az első félidő, mert már a negyvennegyedik percben lefújta…
A fordulást követően a vágsellyei Rehák lövését Kira védte, a túloldalon Perez az ötösről centikkel mellé fejelt. Jól védekeztek a vágsellyeiek, és néhány veszélyes kontrát is vezettek, a kapura törő Matics elől Kira lábbal mentett, majd tetszetős akció végén Szabó mellé lőtt.
A hajrában beszorultak a hazaiak, a 79. percben Bayon szabadrúgása a kapufán csattant, röviddel később Kunca bombáját a felső léc hárította. Nem sokkal a befejezés előtt a csereként beállt Koscelník felső sarokba tartó lövését Kolmokov bravúrosan szögletre tolta. A mérkőzés után a vágsellyei szurkolók vastapssal köszönték meg kedvenceik teljesítményét.
„Futballistáink kitettek magukért, végig példásan küzdöttek a mezőny egyik legjobb csapata ellen. Látszott, hogy mindent megtesznek a sikerért, és ennek egy pont lett a jutalma” – mondta az Új Szónak Miroslav Wöllner, a vágsellyeiek elnöke.
Libor Fašiang, a Duslo mestere így értékelte a találkozót lapunknak: „Elismerem, hogy jobban futballozott a több spanyol légióssal felálló bajnokesélyes, de védenceim dicséretet érdemelnek, hogy végighajtották a kilencven percet, és nem engedték kibontakozni a nagymihályiakat. Nem tagadom, a szerencsével sem álltunk hadilábon, ám ez is a focihoz tartozik. Hét közben elvesztettünk egy pontot Poprádon, most visszaszereztük azt.”
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.