Maximálisan elégedettek a szervezők

Budapest |

<p>Mindennel maximálisan elégedettek voltak a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA vezetői, a Budapesten és Balatonfüreden rendezett világbajnokságon.</p>

Julio Maglione, a szervezet elnöke a vasárnapi záró sajtótájékoztatón elmondta, az egész "FINA-család" feledhetetlen élményekkel gazdagodott az elmúlt két hétben.    "Fantasztikus helyszíneken, nagy tömegek előtt zajlottak a versenyek, egy csodálatos országban." - fogalmazott. Hozzátette, maximálisan elégedettek mindennel, mindenki otthon érezte magát Budapesten. Maglione kiemelte, a vizes sportok fejlődéséhez nagy mértékben hozzájárult ez a világbajnokság.   Seszták Miklós, a szervezőbizottság elnöke úgy vélte, az elmúlt tizenhét nap az az összefogásról, a kölcsönös tiszteletről és a sport ünnepéről szól. Köszönetet mondott a FINA-nak, a szervezőknek és az önkénteseknek, akik nélkül - mint hangsúlyozta - nem sikerült volna a rendezés.   Cornel Marculescu, a FINA ügyvezető igazgatója elmondta, 2015-ben Kazanyban Gyárfás Tamás kissé feszülten kérdezte tőle, hogy lehet majd felülmúlni a tatár fővárost, ahol egy futballstadionban rendezték az úszást. Marculescu szerint a fantasztikus helyszínek, a Duna Aréna, a "magyar tengernél" Balatonfüred, a Városliget a Vajdahunyad-vára látképével, az óriás-toronyugrás a Parlamenttel szemben, vagy a csodálatos Margitsziget egyformán elbűvölte a szurkolókat és a sportolókat. Külön kiemelte a drukkereket, akik szerinte elképesztő hangulatot varázsoltak mindenhol, vereség vagy győzelem esetén is ünnepeltek, ez pedig a legfontosabb a sportolóknak.   Gyárfás Tamás, a FINA alelnöke tömören annyit mondott, boldog, hogy részese lehetett a hazai rendezésű világbajnokságnak.   A sajtótájékoztatót megelőzően - akárcsak a vb előtt Cornel Marculescu 76. születésnapjára - Julio Maglione tiszteletére is egy fát ültettek a Duna Arénánál.   Az eseményen Tóth József XIII. kerületi polgármester elmondta, hogy a "Dagály-törvény" értelmében összesen négyezer fát ültetnek majd, ezek közül ez az egyik. Hozzátette, hogy már az idősek és a fiatalok, valamint a sportolók nevében is ültettek fákat. Maglione rövid beszédében köszönetet mondott a kerület lakóinak azért, hogy hozzájárultak segítségükkel és türelmükkel a sikeres világbajnoksághoz.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?