Matthäus büszkeségei

Budapest/Berlin. Lothar Matthäus büszke a vasárnap Kaiserslauternben a németek ellen 2:0-ás győzelmet aratott csapatára, és egy kicsit élvezni akarja a sikerrel járó dicsőséget, mielőtt folytatja munkáját a válogatott élén.

Torghellét kétszer ünnepelték játákostársaiReuters-felvétel – Megmutattuk a magyar népnek, hogy újra lehet hinni a magyar futballban. Büszke vagyok erre a csapatra – állítja a kapitány. – A játékosok az 1954-es vereséget, amely még mindig egy fontos téma, ma elfeledtették. Az együttes az első perctől fogva magabiztosan és nagy szívvel küzdött.

Matthäus jövőjével kapcsolatban, miután kiderült, hogy a Besiktas a spanyol Vicente del Bosquét szerződtette vezetőedzőnek, így nyilatkozott: „Mindig mondtam, hogy az isztambuli kapcsolatomról szóló vita túl van lihegve.” Ugyanakkor ismét bírálta a klubokat, amelyek szerinte saját érdekeiket tartják szem előtt és sokszor nem engedik el játékosaikat a válogatottba. „Hiányzik a napi kapcsolat az egyesületekkel, ezen javítani kell, hogy a magyar válogatottat elképzeléseim szerint tudjam összeállítani – szögezte le a 43 éves német tréner, majd hozzátette: – Szeretném ezt az eredményt és az élményt egy kicsit élvezni, mielőtt nekikezdünk a következő nehéz feladatnak.”

Német lapvélemények a találkozóról: „A magyarok gulyást csináltak belőlünk” – vélekedett a Bild. „Ha ilyen a formánk, ki se álljunk Hollandia ellen” – tette hozzá a szerző a németek első Eb-csoportmeccsére utalva. Matthäus szerint a két magyar gól szerzőjéről, Torghelle Sándorról „még sokat fogunk hallani”. Több újság is „A kaiserslauterni csoda” címet adta beszámolója címének, utalva arra, hogy az esélytelen németek 1954-es győzelmét Németországban mind a mai napig „berni csodaként” emlegetik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?