Massa szerint a Renault ellopta tőle a tavalyi vb-címet

Suzuka |

<p>Felipe Massa, a Ferrari brazil pilótája azzal vádolta meg a Renault istállót és annak korábbi versenyzőjét, Nelson Piquet Juniort, hogy a tavalyi Szingapúri Nagydíjon okozott szándékos balesettel megfosztotta az egyéni világbajnoki címtől.</p>

A júliusi Magyar Nagydíj időmérő edzésén koponyasérülést szenvedett 28 esztendős versenyző szerint a tavalyi szingapúri futam végeredményét is meg kellett volna változtatni, miután kiderült, hogy Piquet Jr. szándékosan ment a falnak, elősegítve ezzel csapattársa, Fernando Alonso győzelmét.
    "Egyszerűen elrabolták tőlem a világbajnoki címet - nyilatkozta Massa a brazil O Globo televíziónak. - Ez a csalás befolyásolta a pontverseny alakulását is, ezért vesztettem egy ponttal. A labdarúgásban ha kiderül, hogy egy csapat csalt, a megszerzett pontokat eltörlik, a klubot pedig alacsonyabb osztályba sorolják. A Renault esetében eltávolították a csapatfőnököt, de semmi más nem történt. Számomra ez érthetetlen."
    A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) motorsport világtanácsa szeptember 21-én két év felfüggesztett eltiltással büntette a francia istállót, Flavio Briatore korábbi csapatvezetőt örökre száműzték a Forma-1-től, míg a múlt héten távozott főmérnököt, Pat Symondsot öt évre eltiltották a FIA-rendezvényektől.
    Massa a tavalyi szingapúri versenyen a 13. pozícióban ért célba, miután - Piquet Jr. balesete miatt - beküldték a biztonsági autót, s a brazil bement a boxba üzemanyagért, azonban elinduláskor kirántotta a tankolócsövet, amelyet a szerelőknek kellett lecsatlakoztatniuk a Ferrariról. Massa az incidens miatt sok időt vesztett, és már nem szállhatott harcba a pontszerző helyekért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?