Már szerdán látható volt a BL-nyolcaddöntő párosítása?

Nyon |

<p>Világszerte háborognak és csalást emlegetnek a szurkolók a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntője kapcsán, ugyanis egy szerdai televíziós felvételen, az európai szövetség (UEFA) egyik próbagrafikáján egészen pontosan az a párosítás látszik, amelyet csütörtökön délben, Nyonban kisorsoltak.</p>

"A sorsolás előtt több különböző technikai próbát elvégzünk, s ezek közül az egyik éppen ezt a változatot mutatta" - mondta délután a dpa német hírügynökség érdeklődésére az UEFA egyik szóvivője.

    A szerdai próbagrafikát a brit Sky csatorna filmezte le véletlenül, egy interjú közben, majd a felvétel villámgyorsan elterjedt a világhálón, miután a csütörtöki sorsolás pontosan ugyanazt az eredmény hozta - erre a matematikusok szerint egy a kétmillióhoz az esély.

    "A szerdai teszt során többféle párosítás jelent meg a képernyőn, ez egy volt közülük. Az csak véletlen, hogy a tv-csatorna éppen ezt rögzítette" - tette hozzá a szóvivő.

    A sorsolás során a 16 csapatból a csoportelsőket egy csoportmásodikkal párosították össze (azonos csoportból érkezők nem kerülhettek egy párba), s az azonos országbeli együtteseknek el kellett kerülniük egymást.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?