Már nem Koeman a Barcelona vezetőedzője

Ronald Koeman

Menesztették az FC Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról Ronald Koemant.

A katalán klub a Rayo Vallecanótól elszenvedett szerda esti, 1–0-s vereség után közleményben jelentette be a döntést, amelyről előzőleg Joan Laporta elnök tájékoztatta a holland trénert.

Koeman, aki játékosként hat évet töltött a Barcelonában, tavaly augusztusban lett a gárda vezetőedzője. Őt még az előző elnök, Josep Maria Bartomeu hozta vissza, a klub idén márciusban megválasztott új vezetője, Laporta viszont többször hangsúlyozta, hogy Koeman nem az ő kinevezettje. A kapcsolatuk nem volt felhőtlen, a holland trénernek pedig nem sikerült stabil és eredményesen játszó csapatot kialakítania az után, hogy távozott Lionel Messi és Antoine Griezmann.

A Barcelona a legutóbbi tíz tétmérkőzését tekintve három győzelem és két döntetlen mellett ötödször szenvedett vereséget szerda este. A La Ligában – melyben a kilencedik helyen áll – az utóbbi négy fordulóban harmadszor kapott ki. Bajnokok Ligája-csoportjában három fordulót követően három ponttal a harmadik.

A helyi sajtó szerint az 58 éves tréner helyére a klub korábbi legendás játékosa, Xavi Hernández, a katari al-Szadd edzője vagy Roberto Martinez, a belga válogatott szakvezetője kerülhet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?