Mak kijevi gólja nagyot sokat érhet

<p>Parádésan, 1:0-s kijevi győzelemmel kezdte a szlovák labdarúgó-válogatott az Eb-selejtezőket, ezzel megszakadt az ukrán csapat 14 meccses veretlenségi sorozata.</p><p>A sorsdöntő gólt pazar akció végén Róbert Mak lőtte, ez a volt a PAOK Szaloniki 23 éves szélsőjének a harmadik találata címeres mezben.</p>

SZABÓ ZOLTÁN

Bejött Ján Kozák szövetségi kapitány húzása, hogy Stoch helyett a jobban védekező Makot jelölte a kezdőbe, s ezzel meglepte az ukrán szakvezetést.

Telt ház előtt jobban kezdtek a hazaiak, ám bő tíz perc után már látszott, hogy nem csak védekezni jöttek az egyáltalán nem megilletődötten futballozó vendégek. A 17. percben Hamšík kiugratta Makot, a gyors szélső fantasztikus mozdulattal két védőt is becsapott, majd Pjatov lába között a hálóba lőtt – 0:1. „Amikor jött felém a labda, láttam magam mögött a védőt, de arra, hogy ilyen gyorsan és jól sikerül átvennem a labdát, még én sem számítottam. Nem is tudtam, hogy ennyire gyors vagyok. Ezután már a dolog könnyebb része következett, egyedül törtem kapura, és a hálóba lőttem” – elevenítette fel a találatát Róbert Mak.

A gól után a szlovákok még bátrabbak lettek, míg ukránok csak a félidő végére rendezték a soraikat, ekkor akadt két lehetőségük, ám Kozáčik résen volt.

A második játékrész elején egy ívelt szabadrúgás után a honosított brazil, Edmar Galovszkij a kapufára fejelt. A vendégek továbbra is taktikusan futballoztak, nem sok teret adtak a hazaiaknak. A hosszabbítás perceiben már Pjatov kapus is előrejött a szögletnél, sikerült is a hálóba találnia, de korai volt az ukrán öröm, mert a remekül bíráskodó Thomson Kozáčik akadályozása miatt szabadrúgást ítélt kifelé.

Egyébként mozgalmas napokat élt Andrij Pjatov, a donyecki Sahtar 30 éves hálóőre – Kijevben ünnepelte 50. válogatottságát –, ugyanis vasárnap este ott volt harmadik gyermeke születésénél, s csak ezután tért vissza a csapathoz.

Egyre jobban úgy tűnik, hogy Ján Kozáknak sikerült felráznia a szlovák válogatott futballistákat, valamennyien odatették magukat. A cserejátékosok nem játsszák a sértődöttet, s ha lehetőséget kapnak, nem ismernek elveszett labdát. Hallgatnak a 60 éves kassai mesterre a védencei, ezt az is bizonyítja, hogy a korábban problémás Stoch és Weiss is beállt a sorba. Maknak is voltak korábban problémái a klubedzőivel, a nemzeti csapatban azonban alázattal teszi a dolgát.

A Pilsenben védő Kozáčik magabiztos volt, pedig Kijevben csupán az ötödik válogatott meccsén szerepelt. Hubočan egyetlen megingását kivéve a védelem hibátlanul játszott, amelynek tengelyében nem érződött Škrtel hiánya, mert a Ďurica, Gyömbér duó kitűnően focizott. Ha zűr volt, nem cifrázták a dolgot, simán taccsra vágták a labdát. A szélsőhátvédek is hozták a formájukat, bár a Zenittől a moszkvai Dinamóhoz szerződött Hubočanon kicsit látszott, hogy ez volt az első tétmeccse ebben az idényben. Nagyon hasznosan játszott a Kucka, Pečovský kettős, a középpályán jól megszűrték az ukrán akciókat.

Hamšíkot a válogatottban régen láttuk ilyen jól játszani, remekül osztogatott, igazi vezére volt a csapatnak. Mak góllal hálálta meg a bizalmat, és kellemetlen perceket okozott az őrzőjének. Weisset nem zavarta, hogy átkerült a jobb szélről a balra, talán ha kicsit rájátszik a tizenegyesgyanús esetnél, lehet, hogy a bíró büntetőt ítél. A csereként beállt Stoch, Filip Kiss és Ďuriš gyorsan beilleszkedett a csapatba. Elöl a német II. ligában szereplő Adam Nemec igyekezett, ám jelenleg a támadóposzt a válogatott leggyengébb láncszeme. Igaz, Vittek és Jakubko sérüléssel bajlódik, ám ők sem tűnnek megoldásnak.

Ján Kozáknak egy hónapja van, hogy a világ- és Európa-bajnok spanyolok elleni zsolnai meccsig csatárt is találjon, egyébként úgy tűnik, hogy összeállt a csapata.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?