Május 16-án indul újra a Bundesliga

Bundesliga

Május 16-án, azaz jövő szombaton elsőként Európában a német labdarúgó-bajnokság indul újra.

A Német Labdarúgó Liga csütörtöki közlése szerint szigorú egészségügyi szabályokkal és nézők nélkül folytatódik a Bundesliga.

"A szezon valószínűleg június végén fejeződik be" - mondta Christian Seifert, a liga elsőszámú vezetője. "Globálisan hatalmas az érdeklődés, mivel ez az első nagy bajnokság, amely újraindul. Ez annak a különleges helyzetnek köszönhető, hogy nálunk van a világ egyik legmodernebb egészségügyi rendszere" - tette hozzá a sportvezető.

A közlés szerint az összes játékost tesztelni kell, majd ezt követően valamennyi csapatnak hétnapos edzőtáborba kell vonulnia teljes izolációba a rajt előtt, hogy ezzel is csökkentsék a fertőzés veszélyét. A meccseken a játékosokkal, a stábtagokkal és a hivatalos személyekkel együtt nagyjából 300 ember fog a stadionban tartózkodni.

A koronavírus-járvány miatt március 13-án függesztették fel a Bundesliga küzdelmeit, amelyből még kilenc forduló van hátra. Jelenleg a címvédő Bayern München áll az élen négy ponttal megelőzve a Borussia Dortmundot, illetve öttel a Gulácsi Pétert és Willi Orbánt foglalkoztató RB Leipziget. A május 16-i rajton rögtön egy csúcsrangadóra is sor kerül a Borussia Dortmund-Schalke 04 Ruhr-vidéki derbi révén.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?