Magyar-norvég - Győzelem látványos játékkal

Budapest |

<p>A magyar válogatott látványos játékkal 4-1-ra nyert a norvég csapat ellen az április 24-én kezdődő jégkorong-világbajnokságra készülő együttesek mérkőzésén kedden, Káposztásmegyeren.</p>

Eredmény:
Magyarország-Norvégia 4-1 (1-1, 2-0, 1-0)
-----------------------------------------
gól: Ladányi (7.), Peterdi (22.), Benk (31.), Horváth (54.), illetve Ylven (2.),

A két csapat hétfőn is találkozott, akkor a magyarok 4-3-ra nyertek büntetőkkel.

Pat Cortina szövetségi kapitány ezúttal nem volt jelen, mert müncheni klubja meccset játszott a német másodosztály rájátszásban.

Ezúttal - a felkészülés során először - Budai Krisztián védett, míg az elsőszámú csatársorban nem Fekete Dániel, hanem Vaszjunyin Artyom volt a center Palkovics Krisztián és Vas János között. Hiányzott még két sérült, Kovács Csaba (váll) és Ennaffati Omar (comb), valamint a lázas Hegyi I. Ádám.
Az alkalmi első sor már a nyitó cserében rosszul helyezkedett, és ezt Ylven "köszönte meg", Budai kiszolgáltatott helyzetben volt. Felpörögtek a hazaiak, gyorsan a büntetőpadra került két norvég, a nagy kedvvel játszó Ladányi pedig lopta a távolságot és kilőtte a bal felső sarkot. A folytatásban inkább a magyarok veszélyeztettek, de Budainak is résen kellett lennie.    

Szünet után rögtön kapuvassal indítottak a skandinávok, majd az ellentámadásból gólt kaptak. Vas Márton-Ladányi-Peterdi Imre volt a korong útja, a pakk a felső lécről pattant be. Lüktetett a játék, sokszor forogtak veszélyben a kapuk, az iram szenzációs, vb-t idéző volt. "Félidőben" Peterdi a támadózónában lopott korongot, gyönyörű csellel elfektette a védőt, majd éles szögből a vasat találta el, a kipattanó Benk András testéről a kapuba hullott. Az emberhátrányos kivédekezés is jól működött, így kétgólos előnnyel indult a záró harmad.

Fokozták a sebességet a norvégok, ám a ziccer Horváth András előtt adott, Smith lepkéskesztyűvel nagyot fogott. Egyre keményebb lett a meccs, a jól védő Budait többször támadták, és kisebb verekedés sem maradt el. Fodor Szabolcs és Tokaji Viktor is alattomos ütközés után került jégre, szerencsére nem sérültek meg. Tokaji nemes bosszút vett: emberelőnyös távoli lövésébe Horváth nyúlt bele, és így védhetetlenül vágódott a korong a jobb felső sarokba.

A záró percek inkább a pofonokról szóltak, mert a norvégok nem tudták elviselni a sima vereséget.

Az olimpiai résztvevő, vb-nyolcadik norvégok elleni két nap alatt aratott két győzelem megmutatta, hogy a magyaroknak van esélyük bennmaradni a világ élvonalában.

A Cortina-csapat csütörtökön folytatja a munkát. Jövő héten Münchenben edzőtáborozik a keret, április 22-én lesz a címvédő oroszok elleni utolsó felkészülési meccs, a svájci Sierre-ben, a vb április 24-én rajtol.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?