Marco Rossi
Magyar–montenegrói – Rossi négy helyen változtatott
Marco Rossi szövetségi kapitány négy helyen változtatott a magyar labdarúgó-válogatott három nappal ezelőtti kezdőcsapatán, amelybe Balogh Botond, Bolla Bendegúz, Nagy Zsolt és Gazdag Dániel is bekerült a Montenegró elleni utolsó Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésre.
A magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakvezető a kapuban – ahogy eddig a sorozat összes találkozóján – Dibusz Dénesnek szavazott bizalmat, előtte pedig Lang Ádám és Szalai Attila mellett ezúttal Balogh Botond szerepel majd a védelemben. A jobb szélen Bolla Bendegúz, a balon pedig az eltiltott Kerkez Milos helyett Nagy Zsolt futballozik, a rivális támadásait pedig szokás szerint Nagy Ádámnak és Styles Callumnak kell megszűrnie.
A támadó trióban Ádám Martin lesz az előre tolt ék, őt pedig a csapatkapitány Szoboszlai Dominik, valamint Gazdag Dániel segíti.
A holland Danny Makkelie sípjelére a Puskás Arénában 15 órakor kezdődik a magyar–montenegrói mérkőzés, melyet az M4 Sport és a Kossuth Rádió élőben közvetít. A 11 találkozó óta veretlen és már biztos Eb-résztvevő nemzeti együttes döntetlennel bebiztosítaná a csoportelsőségét, mellyel december 2-án a második kalapból várhatja a hamburgi sorsolást.
Dibusz – Balogh, Lang, Szalai A. – Bolla, Nagy Á., Styles, Nagy Zs. – Gazdag, Szoboszlai – Ádám
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.