Magyar aranyérem

Sevilla. A Haller Ákos, Pető Tibor kétpár fantasztikus versenyzéssel aranyérmet szerzett a sevillai evezős világbajnokságon, s ezzel megvédte címét. A magyar duó rendkívül taktikusan kezdte a 2000 métert: az élbolyban haladt, de 500 m-nél, majd féltávnál is még csak a harmadik helyen állt.

Sevilla. A Haller Ákos, Pető Tibor kétpár fantasztikus versenyzéssel aranyérmet szerzett a sevillai evezős világbajnokságon, s ezzel megvédte címét. A magyar duó rendkívül taktikusan kezdte a 2000 métert: az élbolyban haladt, de 500 m-nél, majd féltávnál is még csak a harmadik helyen állt. A mezőnyt a német Willms, Hajek kettős vezette, amely az utolsó ellenőrző pontnál, 1500-nál is az élen állt, de ekkor a címvédő páros már feljött a második pozícióba. A hajrá aztán úgy sikerült, ahogy Hallerék eltervezték: növelték a csapásszámot, magabiztosan hagyták le ellenfeleiket, s végül több mint egy másodperces előnnyel haladtak át a célvonalon. A németek csak a harmadikok lettek az olasz Abbagnale, Berra egység mögött. Az egypárban versenyző Székely Viktória a hatodik lett a B-döntőben, így összesítésben a 12. helyen végzett.

„Nagyon örülünk a sikernek, szerencsére a döntőben meg tudtuk valósítani azt a taktikát, amit elterveztünk – mondta Pető. – Tisztában voltunk azzal, hogy nehéz lesz megvédenünk címünket, hiszen rendkívül kiegyensúlyozott mezőny jött össze. A rajt előtt elsősorban az olaszoktól, az ausztráloktól és a csehektől tartottunk, aztán meglepetésre sokáig a németek vezettek. Jól osztottuk be az erőnket, és bírtuk a hajrát.” Haller szerint a legnagyobb problémát az időjárás okozta: „Nagyon fújt a szél, s ez engem eléggé zavart. Ennek ellenére jó verseny volt, a lényeg, hogy ismét sikerült győztünk.”

A szlovák versenyzők a B-dön-tőben próbáltak szerencsét, Ľuboš Podstupka végül a 8., Ján Žiška pedig a 9. helyen végzett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?