Magukra találtak a bakaiak

Baka |

<p>Sorozatban három nyeretlen hazai bajnoki párharcot követően szombat délután ismét győzelemnek örültek a bakaiak a rivális balonyiak elleni diadal után a dunaszerdahelyi területi bajnokság 11. fordulójának nyitómeccsén.</p>
<p> </p>

 

A 2. percben a balonyi Horváth László csavarta a labdát a léc fölé. Két perc elteltével Csomor kapott mesteri indítást a lestaktikával kísérletező védelem mögé, a hazaiak csatára jobb oldalra kisodródva élesen a bal alsó sarokba célzott. A bakaiak gólszerzője a 9. percben ismét veszélyeztetett, ezúttal a jobb felső sarok mellett hagyta el a labda a játékteret. Három perccel később Hicner veszélyeztetett, ám a vendégvédők szögletre tisztáztak. Az első negyedóra végén Kovács távoli lökete meglepte a vendégek kapusát, aki üggyel-bajjal szögletre tenyerelte a labdát. Játékosaik gyorsaságára építve a csilizköziek kontrákkal kísérleteztek. Egy formás balonyi ellentámadást végén Csicsay Sándor jól időzített átadásából a 17. percben Horváth László profitált. A 26. percben Simon Farkast indította, aki góllal kecsegtető helyzetben a kapujából jó ütemben kimozduló hazai hálóőrt találta telibe. A 36. percben Oravec lövését Burián Ferenc előbb még lábbal hatástalanította, ám a hazai csatár duplázásánál már tehetetlennek bizonyult. A bakaiak gólfelelőse a 38. percben gyarapíthatta volna találatainak a számát, ám elpuskázta ziccerét. Röviddel az első félidő befejezése előtt Vörös Gábor fejesénél baj volt az irányzékkal. A félidei pihenőt követően nagyobb fordulatszámra kapcsoltak a vendégek. Az 52. percben a hazai védelem megingását a szemfüles Csicsay Sándor góllal büntette. A folytatásban jobbára a két tizenhatos között zajlott a játék. A 72. percben elméláztak a vendégek védői. A hórihorgas Kovács Csaba fejese a kapuban landolt. A hajrában ugyan a balonyiak kitámadtak, az egyenlítő találatra azonban nem tellett erejükből.

BAKA-BALOŇ 3:2 (2:1)
Góllövők: Csomor (4.), Oravec (36.), Kovács (72.), ill. Horváth (17.), Csicsay (52.). Sárga lap: Kováts, Kovács, Belmehdi, ill. Kulacs. Játékvezető: Lukács, 250 néző.
BAKA: Nagy-Szakál, Kovács, Horváth, Kováts, Koczkás, Hicner, Bertalan, Németh, Csomor (87. Belmehdi), Oravec (68. Takács).
BALOŇ:-Burián Ferenc-Diószeghy, Burián Csaba, Vörös Gábor, Vörös Zoltán, Farkas, Škoda, Simon, Kulacs, Horváth (62. Karácsony), Csicsay.

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?