Magabiztos éllovas, bukdácsoló zólyomiak

Pozsony. Kedden kora este már a 20. forduló mérkőzéseit játszották a jégkorong Extraligában.

Pozsony. Kedden kora este már a 20. forduló mérkőzéseit játszották a jégkorong Extraligában. Természetesen ezúttal sem maradtak el a meglepetések: ki gondolta volna, hogy a turócszentmártoniak köny-nyedén legyőzik a trencsénieket, s azzal is kevesen számoltak, hogy a liptószentmiklósiak három ponttal távoznak Poprádról. Tíz napon át szünetelnek a küzdelmek a bajnokságban, mert a világbajnok szlovák válogatott kedden, Pilzenben a csehek ellen játszik előkészületi mérkőzést.

Zsolnán is sikerrel jártak (3:0) az éllovas trencséniek, s továbbra is három ponttal vezetnek az ugyancsak idegenben, Iglón diadalmaskodó (3:1) kassaiak előtt. Dušan Gregor, a Dukla edzője tartott a hazaiaktól, akik az első harmadban alaposan ráijesztettek a favoritra. A katonák a remekül védő Murínnak köszönhetik, hogy megúszták gól nélkül. A második 20 percben aztán már minden a papírforma szerint alakult. Az iglóiak otthonában nehezen lendült bele a kassai gárda, amely csak nagy nehézségek árán győzte le a sereghajtót. Az újonc klubvezetése úgy döntött, hogy ha a következő három találkozón nem talál magára az együttes, akkor menesztik Vladimír Klinga edzőt, s a korongozók nem kapnak fizetést...

Valódi népünnepélyt rendeztek a turócszentmártoni szurkolók, mivel kedvenceik parádés játékkal fektették két vállra (5:2) az idegenben is veszélyes zólyomiakat, akiknek trénere, Ernest Bokroš kijelentette: a második sor kritikán aluli teljesítménye miatt szenvedtek vereséget. A poprádiak ugyan nem kis meglepetésre – hazai jégen – vereséget szenvedtek (5:2) a liptószentmiklósiaktól, de a hokisok mégis megkapják a beígért jutalmat. Mégpedig azért, mert a csapat októberben megőrizte 8. helyét.

Messze elmarad a várakozástól a címvédő Slovan, ugyanis 10 pontos hátránnyal a harmadik helyen tanyázik. Július Šupler edző legénysége kedden kora este szerencsés győzelmet aratott (3:2) az igen lelkes szakolcaiak felett, akik rászolgáltak volna az egyik pontra. A kékek három pontot érő gólja három perccel a befejezés előtt született, ezt megelőzően kettős embere-lőnyben játszottak az erdőhátiak, ám eredménytelenül.

u Három újonc is található a szlovák válogatott keretében. František Hossa vezetőedző Žabkának, Hanzalnak és Pišteknek is bizalmat szavazott. A csehek elleni, Pilzenben sorra kerülő (kedd, 17.00 – élőben közvetíti az SZTV 2) előkészületi meccsen a következő hokisok lépnek majd jégre: Igor Murín (Trenčín), Miroslav Lipovský (Skalica)–Dušan Devečka, Vladimír Urban (mindkettő L. Mikuláš), Andrej Novotný, Martin Čakajík (Pardubice), Boris Žabka (Třinec), Tomáš Starosta (Trenčín), Marek Topoli (K. Vary), Martin Ivičič (Skalica)–Ján Zlocha, Roman Kukumberg, Marcel Hanzal, Peter Barinka (mind Trenčín), Gabriel Špilár (Košice), Ľubomír Hurtaj, Ján Lipiansky (mindkettő Slovan), Ľubomír Pištek (Pardubice), Róbert Tomík (Sparta), Radoslav Kropáč (Liberec), Michal Ružička (Skalica), Roman Tomas (Poprad). Tartalékok: Miroslav Šimonovič (Košice)– Tomáš Harant (Havířov), Tomáš Nádašdi (Košice)–Kristián Kováč, Ľuboš Sabol (Košice), Stanislav Gron (Vítkovice).

Slavomír Lener, a csehek mestere a következőket nevezte: Roman Málek (Slavia), Petr Bříza (Sparta), Adam Svoboda (Pardubice)– Petr Kadlec, Pavel Kolařík, František Kučera (mindhárom Slavia), Michal Sýkora, Petr Čáslava (mindkettő Pardubice), Libor Procházka (Třinec), Martin Richter (Sparta), Marek Židlický (IFK Helsinki)–Josef Beránek, Radek Duda (mindkettő Slavia), Richard Král, Václav Pletka (mindkettő Třinec), Michal Broš (Sparta), Jaroslav Hlinka (Kloten), Jan Čaloun (Espoo), Tomáš Kucharčík (Hämmenlinna), Josef Marha (Davos), Milan Michálek (Č. Budějovice), Vojtěch Polák (K. Vary – mindössze 17 éves), Petr Sýkora (Pardubice), Petr Tenkrát (Oulu), Viktor Ujčík (Plzeň), Jiří Hudler (Vsetín).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?