Ma Lendl–McEnroe párharc Pozsonyban

<p>Aktív pályafutásuk alatt nem igazán kedvelték egymást, most azonban már nevetni tudnak a régi ellentéteken. A győzni akarásuk a régi, így várhatóan ma este hat órától a pozsonyi NTC-ben remek show-t láthat tőlük a közönség. A Tennis Champions gálán ugyanis ismét összecsap a két nagy rivális: Ivan Lendl és John McEnroe.</p>

BŐD TITANILLA

Mindketten világelsők voltak, Lendl 270, McEnroe 170 héten át uralta a világranglistát. McEnroe ötször győzött Wimbledonban és négyszer a US Openen, Lendl kétszer diadalmaskodott az Australian Openen, háromszor a Roland Garroson és háromszor a US Openen. Wimbledonban kétszer játszott döntőt, ám ez a trófea hiányzik a gyűjteményéből. A két játékos rivalizálásnak a Wikipédián külön szócikke van, az egymás elleni meccsek mérlege 21:15 Lendl javára. A legtöbbször emlegetett összecsapásukat 1984-ben Párizsban játszották, ahol Lendl kétszettes hátrányból fordított.

Jobb a viszony

„Sokkal jobb a viszonyunk, mint amikor még aktív sportolók voltunk” – ismerte el az 54 éves Ivan Lendl, aki jelenleg Floridában él. „Nem mindig jöttünk ki jól egymással, de egyértelműen mindketten jobb játékosok lettünk a másiknak köszönhetően. Ma már nevetünk is a régi dolgokon” – mondta az egy évvel idősebb McEnroe. Sörre azonban még a mai, pozsonyi gálameccs előtt sem mennek el együtt: Ivan Lendl ugyanis nem iszik sört.

Kegyelmi állapot

„Mindenki a párizsi mecscsünkre emlékszik, de számomra a legkellemesebb emlék egy antwerpeni döntő, amikor kegyelmi állapotban játszottam, egyszerűen minden összejött, és 6:2, 6:2-re győztem” – idézte fel a McEnroe elleni legemlékezetesebb mérkőzését Ivan Lendl.

Amerikai ellenfele pályafutása legfontosabb momentumaként az 1980-as, Björn Borg elleni wimbledoni finálét nevezte meg. „Elvesztettem azt a meccset, de rengeteget tanultam belőle a teniszről. Ez alapozta meg a pályafutásomat, nagyon sokat fejlődtem általa” – nyilatkozta McEnroe, aki 1981-ben, 1983-ban és 1984-ben diadalmaskodott a füves Grand Slam-tornán.

„Miért váltak szét?”

Immár hagyomány, hogy Pozsonyban minden évben rendeznek egy rangos teniszgálát. A korábbiakban Tennis Classic néven futó rendezvény vendége volt már Pete Sampras, Novak Djokovics, Caroline Wozniacki, Jo-Wilfried Tsonga, Gael Monfils vagy Martina Hingis. John McEnroe is régóta a szervezők tervei között szerepelt, s most végre sikerült Pozsonyba csábítani. „Hogy mi jut eszembe először Szlovákiáról? Az, hogy miért váltak szét a csehektől. Én ezt nem értem, azóta sem” – mondta az egykori világelső, aki azt gondolta, Miloš Mečířzsel fog játszani a gálán. „Meglepődtem, amikor megtudtam, hogy Milošnak hátproblémái vannak. Mindig olyan könnyen mozgott a pályán, lazán lefedte az egész területet. Sosem gondoltam, hogy neki egyszer ilyen panaszai lesznek.”

A leggyengébb világelső?

Annak idején McEnroe Lendlt „a leggyengébb világelsőnek” nevezte, de „Rettegett Iván” ezen csak nevetett. „Szerintem nézzék meg a számokat, aztán döntsenek maguk” – mondta most is az ostravai születésű klasszis. „Ha a legjobb teniszemet játszottam, akkor volt esélyem ellene, de ha nem, akkor mindig jobb volt nálam” – ismerte el McEnroe.

Új pontszámítás kellene

Ivan Lendl felvetette, a tenisznek talán jót tenne egy újfajta pontszámítás. Több sportág is megújult a közelmúltban, a röplabdában és az asztaliteniszben is megreformálták a pontozást, ezáltal követhetőbb, közönségvonzóbb lett a játék. „Lehet, hogy érdemes lenne ezen elgondolkodni. Emlékszem, egyszer Párizsban 28 percen át játszottunk egy gémet. Kinek jó ez? A játékosnak nem, a nézőnek sem. Ha például az egyenlő utáni labda döntő volna, akkor ez nem történhetne meg” – mondta Lendl.

McEnroe üvölteni fog

Ma este azonban természetesen az érvényben lévő szabályok szerint játszik a két rivális egy két győztes szettig tartó meccset, majd az előző évek gyakorlatának megfelelően jótékonysági árverés következik. A szünet után párosban is összecsapnak a felek, Lendl partnere Mansour Bahrami, McEnroe-é Peter McNamara lesz. S több mint valószínű, hogy McEnroe nem fogja majd vissza magát a pályán. „Játékosként büntetéseket kaptam azért, ha üvöltöztem meg ütőket törtem, most meg jóformán azért akarnak megbüntetni, ha nem teszem ezt. Több pénzt kapok a fellépéseimért, ha üvöltök” – vallotta be az öntörvényű amerikai játékos.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?