Lipták: „Kassa legyőzte Oroszországot”

A szlovák női teniszválogatott bravúros teljesítménnyel 4:1-re legyőzte az oroszokat a hét-végi Fed-kupa-találkozón a II. Világcsoport 1. fordulójában.A szlovák tenisz történetének meghatározó párharca volt ez, hiszen 25 év után először sikerült legyőzni az orosz teniszválogatottat.

A szlovák női teniszválogatott bravúros teljesítménnyel 4:1-re legyőzte az oroszokat a hét-végi Fed-kupa-találkozón a II. Világcsoport 1. fordulójában.

A szlovák tenisz történetének meghatározó párharca volt ez, hiszen 25 év után először sikerült legyőzni az orosz teniszválogatottat. Ennek a sikernek köszönhetően akárcsak tavaly, idén áprilisban is az I. Világcsoportba jutásért játszhatnak majd a szlovák lányok.

Minden kezdet nehéz

A szombati program nyitómérkőzésén debütáló Viktória Kužmovának nem sikerült győzelemmel indítania, Magdaléna Rybáriková azonban ha nehezen is, de hozta a meccsét. „Már a mérkőzés előtt is hangsúlyoztam: ugyan nem a legerősebb felállásban érkeztek az oroszok, mégis kiegyenlített csatára számítok. Eddig mindkét orosz lány remek teljesítményt nyújtott. Vikinek nem alakult az elképzelései szerint a mérkőzés, így Natalija Vihljanceva megérdemelten nyert. Anna Kalinszka remek teljesítményt nyújtott, viszont a mérkőzésük utolsó szakaszában Magda már dominálni tudott, s megszerezte az egyenlítő pontot” – nyilatkozta utóbb Lipták.

A szövetségi kapitány a hátfájós Rybáriková helyett a vasárnapi első egyesre Jana Čepelovát nevezte, aki lehengerlő játékával magabiztos győzelmet aratott Vihljanceva felett. „Nehéz helyzetben voltam, hiszen Magda állapota komplikálta a körülményeket. Janka viszont remekül megbirkózott a feladattal. Rámutatott arra, hogy mi mindenre képes a válogatottban. Talán még sosem láttam ennyire jól játszani a Fed-kupában. Remekül adogatott, koncentráltan játszott, így megérdemelten győzött” – foglalta össze a mérkőzés történéseit Lipták.

Megkoronázta a hétvégét

2:1-es szlovák vezetésnél Kužmová ellenfele a mindössze 16 éves, juniorként Wimbledon-győztes Anasztaszija Potapova volt, akit az oroszok kapitánya Kalinszka helyett küldött pályára. A szlovák lány nagyon akarta a győzelmet, s az igyekezetnek köszönhetően fordítani tudott – 3:6, 6:3, 6:4.

Az első szett szoros csatát hozott, Kužmová nem tudta kihasználni lehetőségeit, s a fiatal orosz előnyt kovácsolt nehézkes adogatójátékaiból, 3:3-nál elvette a szlovákét, majd 6:3-as első szettel jutott vezetéshez. A második játszmában Kužmová átvette az irányítást, s mind a második, mind a harmadik szettben nyugodt, koncentrált játékkal előnyét végig tudta vinni, s 6:3, 6:4-es játszmákkal fordított. Így az elveszített három szett után (előző napi kétszettes vereség, és ezen a meccsen az első szett) fel tudott nőni a feladathoz, s meg tudta szerezni a mindent eldöntő pontot.

„Hihetetlen érzés egy ilyen fontos pontot szerezni, ennyire kiélezett szituációban. Próbáltam nem gondolni arra, hogy mit jelenthet számunkra ez a győzelem. Az járt a fejemben: ha türelmesen játszom, előbb-utóbb megtöröm az ellenfelet. Nehéz mérkőzés volt számomra, s talán így még inkább tudom értékelni a sikerélményt. Három elveszített játszma után nem volt ugyan egyszerű, de próbáltam pozitívan hozzáállni. Ebben az évben remek mérkőzéseket játszottam, s ezekből próbáltam erőt meríteni” – nyilatkozta felszabadult mosollyal Kužmová.

„Janka nagyon fontos pontja után következhetett Viki. Ki kell emelnem fantasztikus teljesítményét, hiszen ez volt élete első Fed-kupa-hétvégéje. S nem csupán ebből a szempontból volt nehéz dolga, emellett még azzal is meg kellett birkóznia, hogy tőle várják a mindent eldöntő pontot. Ma igazán koncentráltan játszott: megkoronázta a hétvégét. Büszke vagyok a lányokra, Janka és Viki győzött, vagyis Kassa legyőzte Oroszországot 2:0-ra. Nagy nap ez a mai, hiszen sosem győztük még le az oroszokat a Fed-kupában, s most sikerült” – nyilatkozta a mérkőzés után Lipták.

Ezzel a győzelemmel 3:1-es vezetéshez jutottak, s a páros mérkőzést már tét nélkül játszották le. A Čepelová, Schmiedlová páros azonban tovább növelte a különbséget: 6:3, 6:2-re legyőzte a Kugyermetova, Kalinszka duót, s ezzel beállította a 4:1-es végeredményt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?