Lionel Messi újra a csúcson – mit tett érte a szezonban?

Lionel Messi

December 2-án Lionel Messi megnyerte a hatodik Aranylabdáját, amivel ismét megelőzte Cristiano Ronaldót, és egyedüli csúcstartóvá vált. A tavaszi Bajnokok Ligája-idény fényében sokan megkérdőjelezik az eredményt, ám Messi vitathatatlanul egyedülálló évet zárt, és továbbra sincs senki, aki a közelébe érhetne.

A Barcelona sztárja 32 évesen is kirobbanó formában futballozik, és már a 2019/2020-as idényben is túl van számos elképesztő egyéni teljesítményen, pedig még csak december eleje van. Messi öt kulcspillanata az idei szezonban.

1. A hatodik Aranylabdáját nyerte

Lionel Messi vehette át a 2019-es Aranylabdát, az év legjobb játékosának járó díjat, Virgil van Dijkot és Cristiano Ronaldót megelőzve. Az argentin az ötödik Aranylabdáját még 2015-ben nyerte, a mostani hatodikkal pedig nemcsak az örökranglistán lépett a szintén ötszörös győztes Cristiano Ronaldo elé, hanem egyúttal vissza is került a szakma csúcsára. A legfontosabb kérdés azonban az, hogy Messi mivel érdemelte ki az idei elismerését. Az utóbbi években, ahogy a Bajnokok Ligája egyre nagyobb és nagyobb lett, az Aranylabdát rendszeresen a BL-győztes csapat legjobbja kapta.

A Real Madrid 2014 és 2018 között négy BL-t nyert, és ezekben az években háromszor Cristiano Ronaldo nyerte el a díjat, tavaly pedig a BL-győzelem mellett a horvát válogatottal világbajnoki döntőt játszó Luka Modric.

Idén viszont az a Liverpool nyerte meg a BL-t, amely az elődöntőben a 3–0-ra elveszített első meccs után az Anfielden 4–0-ra verte Messi Barcelonáját. A Liverpool (egyik) legjobbja pedig Virgil van Dijk volt, aki ma vitathatatlanul a világ legjobb védője. Messi viszont továbbra is Messi. 2005-ben mutatkozott be a Barcelonában, és bár rögtön látszott, hogy kivételes, egyedülálló karrier áll előtte, amit 2008 óta nyújt, az minden képzeletet felülmúl. Ekkor érkezett a csapathoz Pep Guardiola, aki a futballtörténelem egyik legjobb csapatát építette Messi köré, az argentin pedig lubickolt az edzőjétől kapott szabadságban. Guardiola távozása után volt egy kisebb hullámvölgye, de sohasem ment egy szint alá, és máig a világ legjobb játékosa.

Az elmúlt tíz évben hatszor lett aranycipős, és egymaga lényegesen több gólt szerzett szabadrúgásból, mint bármelyik csapat Európában. De nemcsak a gólszerzésben, és a távoli lövésekben jeleskedik: a támadójáték szinte minden elemében a legjobbnak számít, a cselezéstől a gólpasszokig. 2010 óta ráadásul csak a Marseille kapusa, Steve Mandanda játszott többet Messinél az európai topligákban. Messi a most már több mint 700 profi tétmeccsét a Barcelonában játszotta le, vagyis a világ egyik legjobb bajnokságában és a Bajnokok Ligájában bizonyít hétről hétre. Valószínűleg soha senki nem játszott végig ennyi és ilyen színvonalú meccset csúcsformában.

Az idei teljesítményéből is csak a BL-győzelem hiányzott, hiszen spanyol bajnok, európai aranycipős és BL-gólkirály lett. „Néhány évvel ezelőtt itt Párizsban vettem át az első Aranylabdámat. Akkor 22 éves voltam és a bátyámmal jöttem, akkor ez számomra még elképzelhetetlen volt. Ma a hatodik Aranylabdámat kaptam meg, ez egy teljesen más pillanat, amelyet a családommal élhettem át. Ahogy a feleségem mondta, sohasem szabad abbahagyni az álmodozást, de mindig dolgoznod kell azért, hogy fejlődj és továbbra is élvezd a játékot. Nagyon szerencsés vagyok, még ha tudom is, hogy egy nap eljön a visszavonulás ideje. Nehéz helyzet lesz. Ugyanakkor még csodálatos évek állnak előttem, s mert az idő gyorsan repül, élvezni akarom a futballt és a családommal töltött időt” – mondta Messi a győztes beszédében.

2. A világ legjobbjai sem tudnak mit kezdeni vele

Messi a párizsi gála előtti este is bebizonyította, hogy miért ő a legjobb. A Barcelona az Atlético Madrid otthonában vendégeskedett, és Diego Simeone csapata jó ideig uralta is a meccset, ám a 86. percben érkezett Messi és berúgta a győztes gólt. Klasszikus Messi-gól volt: jobbról elkezdett befelé cselezni, majd Luis Suárezhez passzolt, aki visszatette neki a labdát, ő pedig a tizenhatoson kívülről bal belsővel a jobb alsó sarokba tekert.

Hiába láttuk már ezt a jelenetet többtucatszor, és hiába tudta mindenki a pályán és a tévé előtt, hogy mi fog következni, Messit nem lehetett megállítani. Pedig az ellenfél a világ egyik legjobb védelme volt, mely mögött a világ egyik legjobb kapusa, Jan Oblak állt, mégis teljesen tehetetlenül nézték végig, ahogy Messi századjára is megcsinálja ugyanazt a mozdulatsort.

Már amikor átvette a labdát, éreztem, hogy baj lesz

– nyilatkozta a meccs után Diego Simeone, aki maga is megtapsolta Messi gólját, majd széttárt karokkal fordult a kispad felé, azt sugallva, hogy ez az a szituáció, amikor nem tudsz mit tenni. Messinek ráadásul ez volt karrierje 30. gólja az Atlético ellen, ennél többet csak a Sevillának lőtt. A Real Madrid ellen 0,64, az Atlético ellen 0,74, a Valencia ellen 0,85, a Sevilla ellen pedig 0,97 a gól/meccs átlaga.

Galéria

3. Újra és újra képes megújulni

A már említett 4–0-s liverpooli vereséget leszámítva Messi győzelmet győzelemre halmoz. Annak a vereségnek a jelentőségét nem szabad elbagatellizálni, de kizárólag az alapján sem lenne fair ítéletet mondani. Pláne, hogy az argentin újra és újra képes megújulni. Igaz, hogy már nem olyan gyors, mint tíz évvel ezelőtt, de még mindig nem jelent gondot számára négy-öt védő kicselezése. Az elkerülhetetlen öregedést pedig megtanulta mással kompenzálni, például azzal, hogy a passzainál és a szabadrúgásainál úgy tudja helyezni és időzíteni a labdát, ahogy senki más.

Ősszel ugyan egy sérülés miatt lassabban vette fel a tempót, de már az Atlético elleni győztes bajnoki előtt is volt néhány egészen elképesztő teljesítménye. Anélkül, hogy részletesen belemennénk, álljon itt egy sokatmondó statisztikai adat: a hetedik fordulóban Messinek még nem volt gólja, most azonban, nyolc fordulóval később már 12 találattal ő vezeti a spanyol góllövőlistát.

Emellett gólpasszokból is van neki öt, ennél többet (hatot) csak a Valenciát erősítő Rodrigo tud felmutatni. Az említett időszakban csak a Leganés kapuját nem tudta bevenni, de betalált a Sevillának, a Levanténak és az Atléticónak, a Valladolid ellen duplázott, a Celta Vigo és a legutóbbi fordulóban a Mallorca ellen pedig triplázott. „Minden évben önvizsgálatot tartok, és mindig látom, ha jó vagyok, vagy ha éppen gyengébb, és a végén eldöntöm, folytatom vagy sem. Most abban a korban vagyok már, hogy egyre nehezebb, de ez normális. Konkrét kort viszont nem tudnék mondani, de az biztos, hogy nem szeretném megérni azt az állapotot, amikor már mozogni sem tudok. Szeretnék jó lenni és addig játszani, amíg a csapat hasznára vagyok” – mondta Messi egy őszi interjújában a korával kapcsolatos kérdésre válaszolva.

Érdekes

Messinek fájt, amikor Ronaldo befogta őt

„Valahol megértem Ronaldót. Egy top atléta mindig győzni akar. Azt a kudarcot, mikor az Aranylabda nem nálad köt ki, mindenki a maga módján éli meg és kezeli. Ami engem illet, élveztem, hogy anno ötször nyertem, amivel ráadásul akkor én voltam az első és egyetlen. Amikor Ronaldo beért, megmondom őszintén, kicsit bántott, fájt, mert osztoznom kellett az első helyen – mondta Messi, aki a mostani előtt legutóbb 2015-ben vehette át a díjat, amivel akkor 5–3-ra vezetett Ronaldo előtt, ám az akkor a Real Madridot erősítő portugál csatár egymás után kétszer is bezsebelte a legrangosabb egyéni trófeát. – Hogy frusztrált-e az elmúlt négy év? Fogalmazzunk inkább úgy, értettem, hogy miért nem én nyertem. Csapatként nem sikerült elérnünk a legnagyobb célunkat, megnyerni a Bajnokok Ligáját, ami pedig sokat nyom a latban az Aranylabdánál. Mikor Ronaldo nyert, teljesen megérdemelt volt, remek szezonokat futott a Reallal, BL-t is nyert, szóval nem volt mit tennem.”

4. Messi–Ronaldo 35–34

A hétvégi fordulóban a Barcelona 5–2-re verte a Mallorcát. Ez volt az első meccs Messi hatodik Aranylabdája óta, amit miután az argentin bemutatott a Camp Nou közönségének, alaposan meg is ünnepelt. Messi a 18., a 41. és a 83. percben is betalált, azaz mesterhármast szerzett, karrierje során már 35-ször, amivel már egyedüli csúcstartónak számít ebben a tekintetben. Az első találat egy védhetetlen bomba volt, a második egy klasszikus Messi-gól, eltekerve a jobb alsó sarokba, a harmadikat pedig a felső léc segítségével juttatta a kapuba Luis Suárez lekészítése után. Cristiano Ronaldo kilenc szezon alatt 34 mesterhármast ért el a Real Madridban, ebből ötöt a Sevilla ellen. Ronaldónak 288 meccsre volt szüksége a mesterhármashoz, míg Messinek 462-re. Az argentin azonban egy másik rekordot is felállított a Mallorca ellen, ugyanis ő az egyetlen futballista, aki az elmúlt 14 szezonban kivétel nélkül rúgott legalább tíz bajnoki gólt az öt topligában.

Érdekes

Hiábavaló volt a figyelmeztetés

Lionel Messi figyelmeztette csapattársait a veszélyre a Liverpool–Barcelona, 4–0-ra végződő 2018/2019-es Bajnokok Ligája-elődöntő félidejében – ez derült ki a Rakuten új sorozatából, amely a katalán együttes előző idényéről készült.

 

A Barcelona egyik fő szponzorja sorozatot készített a Barcelona 2018–2019-es idényéről, amibe természetesen belekerültek a Liverpool elleni 4–0-s Bajnokok Ligája-vereség közben készült exkluzív felvételek is.

 

A katalán csapat 1–0-s hátrányban mehetett a szünetben az öltözőbe, ahol a csapatkapitány, Lionel Messi előre figyelmeztette a társait, nehogy az történjen, mint 2018-ban Rómában, amikor az AS Roma háromgólos hátrányból kiejtette a Barcelonát a BL negyeddöntőjében.

 

„Gyerünk, srácok, tegyünk egy lépést előre. Nem engedhetjük el ezt a lehetőséget. Erősen fogunk kezdeni a második félidőben. Emlékezzetek vissza, mi történt Rómában. Az a mi hibánk volt, senki másé. Ne engedjük, hogy ismét megtörténjen” – mondta lelkesítően Lionel Messi a félidőben csapattársainak.

 

Ám hiába Messi beszéde, mint ismert, a Liverpool három gólt lőtt a második játékrészben, és 4–0-ra legyőzte a Barcelonát, így az angol együttes jutott be a Bajnokok Ligája fináléjába.

5. A válogatottba is góllal tért vissza

Messi november 15-én, Brazília ellen tért vissza az argentin válogatottba három hónapos eltiltásából, amit azért kapott, mert a nyári Copa América után élésen kritizálta a Dél-amerikai Labdarúgó-szövetséget. Miután a bronzmérkőzésen kiállították, Messi korrupt szervezetnek nevezte a CONMEBOL-t, és azt állította, hogy a Copa Américát kizárólag a brazilok nyerhetik meg. A sors furcsa iróniája, hogy Messi pont a Brazília elleni barátságos meccsen tért vissza, amelyet az ő büntetőjével nyertek meg az argentinok.

Az összecsapás nem múlt el összezörrenés nélkül, ugyanis a brazilok szövetségi kapitánya, Tite egy szabálytalanság után hevesen reklamált a játékvezetőnél, mondván, Messinek sárga lapot kellett volna kapnia, mire Messi az ujját a szája elé tette, és csendre intette a kapitányt. „Szóltam a játékvezetőnek, hogy Messinek sárga lap járna. Erre Messi azt mondta, hogy fogjam be, mire én azt válaszoltam, hogy fogja be ő. Ennyi az egész” – zárta rövidre a történetet Tite. A történetbe viszont a Paris Saint-Germain védője, Thiago Silva is bekapcsolódott, aki neveletlennek nevezte Messit.

„Messi folyamatosan olyan szituációkat erőszakol ki, amelyekben arra kényszeríti a játékvezetőket, hogy a sípba fújjanak, mégpedig veszélyes szituációkban a kapu előtt. Beszéltünk pár játékossal, akik Spanyolországban játszanak, akik hasonlóan vélekednek. Olyan helyzetekbe bonyolódik, hogy a végén szinte várja a bíró reakcióját – kritizálta a győztes gólt szerző argentint. – A Bajnokok Ligájában nincs meg ez az előnye, mert ott sokkal következetesebbek a játékvezetők, közel sem ítélnek annyi szabálytalanságot a javára. Vannak bírók, akik talán csodálják őt, ezért jobban védik, mellé állnak a kétes szituációkban.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?