„Lesz magyar érem Pjongcsangban!”

Több évtizede dolgozik a Magyar Országos Korcsolyázószövetségben (MOKSZ), és 2016-ig a nemzetközi szövetség (ISU) fejlesztési koordinátora is volt. Mit emelne ki az elért eredményei közül?

A magyar korcsolyázószövetségben töltött 28 év alatt próbáltam mind a műkorcsolyában, mind a rövidpályás gyorskorcsolyában egyformán képviselni az érdekeket. Életem egyik legnagyobb sikere volt, hogy 2001-ben a városligeti Műjégpályán rendezhettünk gyorskorcsolya-világbajnokságot. Erről ma is beszélnek, mert egy mesés környezetbe helyeztük ezt a vizuálisan nehezen követhető sportot, és azóta is kérdezgetik, mikor lesz ismét a Városligetben verseny. Újabb kihívás volt, hogy ne csak Budapesten legyenek események: Debrecenben is volt egy shorttrack-vb és egy junior műkorcsolya-vb.

Magyarországnak 2004-ben volt egy műkorcsolya Európa-bajnoka, jelenleg azonban a rövidpályás gyorskorcsolyában ér el nagyobb sikereket.

Fantasztikus elégtétel volt, amikor a műkorcsolya eljutott olyan szintre, hogy 2004-ben Sebestyén Juli Budapesten tudott Európa-bajnoki címet nyerni. Felfigyeltem arra is, hogy a környező országokban sokszor üresek a jégpályák, mert a műkorcsolya nagyon igényes sportág, ezért arra gondoltam, érdemes lenne nagyobb hangsúlyt fektetni a short trackre. Az ISU fejlesztési bizottságán keresztül egész Európában fellendítettük ezt a sportágat egy komoly versenyrendszerrel, edzőtáborokkal. A táborrendszer 12 évvel ezelőtt kezdődött, bízunk benne, hogy nem fog megszűnni. A modell lényege, hogy elismert edzők adták tovább a tudásukat a kisebb nemzetek edzőinek, ők pedig az ő felügyeletükkel, az ő instrukcióik alapján képezték gyerekeket. Ez juttatta el oda a sportágat, hogy míg 2002-ben 26 nemzet vett részt a világbajnokságon, amelyek közül 17 volt európai, addig 15 évvel később, 2017-ben már 38 ország versenyzői voltak jelen, és 25 európai ország képviseltette magát. Problémának élem meg viszont, hogy a műkorcsolya és a jégtánc stagnál a szerényebb anyagi hátterű országokban. Azt gondolom, hogy e csodálatos sport nemzetközi színezete fenn kell, hogy maradjon. Hihetetlen dolog volt számomra, hogy az ISU-n belül a fejlesztéssel foglalkozhattam, és olyan területeken tudtunk segíteni, ahol mások már rég leírták ezt a sportot. Mivel a kongresszus elismerte a munkásságunkat, reméljük, hogy az új vezetés továbbviszi a már megkezdett munkát.

Mit lehet tenni a fejlődés érdekében?

Ahhoz, hogy a műkorcsolya és a jégtánc valóban egy széles nemzetközi palettájú sporttá váljon, több eredményes versenyzőre lenne szükség a kis nemzetek képviselői közül. Nagyon jó kezdeményezés például a Négy Nemzet Bajnoksága (a cseh, szlovák, magyar, lengyel közös országos műkorcsolya-bajnokság). Ha összefogunk, akkor könnyebben születik meg az eredmény, mert egészséges rivalizálás indulhat meg a versenyzőink és az edzőink között. Óriási előrelépésre van szükség az edzőképzésben is.

Tavaly indult az ISU elnöki posztjáért, ám a szavazást végül a holland Jan Dijkema nyerte meg. Önnek mindössze hat szavazattal kellett volna többet szereznie ahhoz, hogy győzzön. Nem bánta meg, hogy belevágott?

Vesztes vagyok, mert nem nyertem. De nyertem is, mert rengeteg tapasztalatot szereztem, és hálás vagyok ezért a lehetőségért. Nem élem meg ezt vereségként, szeretném továbbra is a korcsolyát szolgálni, ahogy eddig tettem. Nem hiszem, hogy a pozíció a fontos, hanem a célokat kell megvalósítani, és ha az embert elismerik – márpedig három nemzet híján majdnem nyertem –, ezt úgy is meg lehet élni, hogy érdemes volt ennyi energiát fektetni a munkába, és érdemes tovább csinálni.

Nyáron az ISU eltörölte a bírói anonimitást a műkorcsolyában, vagyis már tudható, melyik bíróhoz tartoznak a pontszámok a protokollokban. Mit gondol erről a döntésről?

Mindig is azt vallottam, hogy nem magunknak korcsolyázunk, hanem a közönségnek. Ha a közönség nem érti, mi történik, akkor el fog távolodni a sportágtól. Ez a sport arról szól, hogy értékelik a versenyzők produkcióját, és ha nem tudjuk, hogyan pontoznak az egyes bírók, megfordulhat a fejünkben, hogy a döntés nem mindig fair. Hiszek abban, hogy a nyíltság visszacsalogatja a közönséget a csarnokainkba.

Az új pontozási rendszer már több mint tíz éve van érvényben, de sokak számára még mindig gondot okoz megérteni. Mit lehetne tenni ennek érdekében?

Már korábban is beszéltem arról az ISU vezetőségével, hogy ha a szabályozásokkal túlságosan korlátok közé szorítjuk a kreativitást, akkor nem lesz annyi kimagasló teljesítmény, amennyit a közönség vár. Nem hiszem, hogy ez a sport csak arról szól, hogy ugrógépeket lássunk a jégen. A közönséget azzal tudnánk visszahozni, ha több kreativitást hagynánk a versenyzőknek és a körülöttük dolgozó stábnak, ha a nézők jobban értenék, mi történik a jégen, és a kommunikáció – a helyszínen és a médiában is – hatékonyabb lenne, a közösségi média által nyújtott lehetőségeket is kihasználva.

A műkorcsolya hanyatlását sokan azzal is igazolva látják, hogy az USA-ban már nem a legnagyobb csatornák közvetítik élő egyenes adásban a világversenyeket. Ennek kicsit ellentmond az a híresztelés, hogy a pjongcsangi olimpián helyi idő szerint délelőtt lesznek a műkorcsolya-versenyek, hogy Amerikában főműsoridőben adhassák.

A tévét vissza kell hozni, és ha ennek ez az ára, akkor legyen. Az amerikai kontinens óriási erő, komoly szurkolói bázist és gazdasági hátteret tudna biztosítani.

De Ázsiában is nagyon népszerű a sportág.

Igen, Japánban elképesztő módon fellendült a műkorcsolya. Ma már ott tartunk, hogy egy junior vb-ről több ázsiai tévéstáb is közvetít. Az én szívfájdalmam, hogy bár az ISU-tagság több mint fele európai nemzet, Európában stagnál a sportág. Európának meg kellene újulnia, és az összefogás lehet a kulcs ahhoz, hogy valami változzon. És nemcsak a műkorcsolyában. A szinkronkorcsolyázásban is ez a túlélés lehetősége, mert abban nincs semmi állami támogatás, mivel nem olimpiai sportág. Önerőből csinálják a versenyzők, edzők, klubok.

Amikor az olimpia műsorára felkerült a műkorcsolya-csapatverseny, sokan feltették a kérdést, miért nem inkább a szinkronkorcsolya lett olimpiai sportág.

Szerintem gazdasági megfontolásokból, mert ugyanazok a versenyzők eleve ott vannak a helyszínen, de így adunk egy pluszlehetőséget a közönségnek. Úgy gondolom, hogy ez jó döntés volt.

Van arra esély, hogy a szinkronkorcsolya is olimpiai sportággá váljon?

Mivel tavaly befejeződött a koordinátori tevékenységem az ISU-ban, az utóbbi egy évben nem látok bele a dolgokba, de korábban azt érzékeltem, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elutasító álláspontja kezd enyhülni, kezd megtörni a jég.

Milyennek látja a gyorskorcsolyázás jövőjét?

A hosszúpályás gyorskorcsolya létesítményfüggő. Európában csak négy nemzetnek van fedett pályája, a hollandoknak, a németeknek, az oroszoknak és a fehéroroszoknak. Az albertville-i olimpia után a franciák például elbontották az ovált, ma atlétikai centrumként és focipályaként működik. Nem volt érdeklődés a sportág iránt, és nagyon költséges egy ilyen létesítmény fenntartása. A short track sokkal egyszerűbb sport, az elején sokkal kevesebb anyagi befektetésre van szükség. Hiszek benne, hogy nem fog elhalni, bár a fejlesztési programok jövője egyelőre bizonytalan. Szerintem azok a nemzetek, amelyeknél letettük ennek a sportágnak az alapjait, be lettek oltva rendesen, érzik a varázsát. A nagy gond a közönség. Nem ismerik, nem értik ezt a sportot, így nincs nézettsége.

Magyarországon sem érezhető a nagyobb érdeklődés? A nemzetközi sikerek után sem?

Elindult egy fejlődés, ami a jó PR-nak is köszönhető, rendszeresen vannak közvetítések az M4-en. Sokkal jobban figyel már a közönség erre a sportágra. Elég szépen lehet építeni arra a reményre, hogy itt akár olimpiai érem is születhet. A versenyzőket is motiválja, hogy egy nemzet hisz bennük. Így lehetett tavaly Liu Shaolin Sándor világbajnok, és a Világkupákon is nyerjük az érmeket, a nőknél és a férfiaknál is, egyéniben és csapatban is.

A sportág bázisa is növekszik az eredmények hatására?

Egészséges volt az alapkoncepció, mert nem Budapestre építkezett a rendszer, hanem a vidéki bázisokra, onnan kaptuk az utánpótlást. Pesten megteremtettük a központi rendszert, aki sikeres volt, bekerülhetett a válogatottakba, és minden téren megkapta a szükséges támogatást.

Ön szerint lesz magyar érem Pjongcsangban?

Szerintem lesz.

Egy vagy több?

Több.