Légióskörkép: Almási, Hamšík és Škriniar remek fél éve

lobotka

Hamšík, Kucka és Lobotka mellett Almási László is büszke lehet az elmúlt fél évben nyújtott teljesítményére, Bénes László viszont továbbra sem találja az utat a Mönchengladbach kezdőjébe. Körképünk a szlovák és szlovákiai magyar labdarúgók szerepléséről a külföldi bajnokságokban.

Míg magyar focistát kizárólag a Bundesligában találunk a topligák közül, addig szlovákot a Premier League-ben, a La Ligában és a Serie A-ban is. Általánosságban kijelenthető, hogy több szlovák labdarúgó játszik a legmagasabb szinten (a válogatott összértéke is közel kétszer akkora, mint a magyaroké), a nemzeti csapat teljesítményén ugyanakkor ez egyáltalán nem látszódott a közelmúltban.

Az elit

Martin Dúbravka súlyos sérüléséből csak október végére épült fel teljesen, és november végén vette vissza helyét a Newcastle kezdőcsapatában, ahol azóta folyamatosan megbízható teljesítményt nyújt a hálóőr. A Szarkák újdonsült milliárdos tulajdonosai mint minden posztra, valószínűleg a kapuba is világklasszist terveznek igazolni a közeljövőben, de Dúbravkától biztosan nem fognak könnyű szívvel megválni, hiszen a szlovák ideális fedezet lehet egy sztárkapus mögött. Juraj Kucka még 34 évesen is képes a legmagasabb szinten teljesíteni: a kiesés ellen küzdő Watfordban alapembernek számított mindkét edzőnél, eddig egy gólt szerzett 15 mérkőzésen.

A Bundesligában találjuk a legmagasabb szinten futballozó szlovákiai magyart, Bénes Lászlót. A doborgazi középpályásnak kevés sikerélménye volt eddig a szezon során: összesen kilenc bajnokin kapott lehetőséget (ebből nyolcszor csereként), és valamiért még a csapat év végi, nagyon durva mélyrepülése alatt sem kapott több lehetőséget a bizonyításra. Ondrej Dudának nem voltak ilyen jellegű gondjai Kölnben, mivel eddig egyetlen bajnokit sem hagyott ki. A két gól és nulla gólpassz viszont nem túl jó mérleg egy offenzív játékostól... Peter Pekarík tapasztalt öreg rókaként még mindig hasznára tud lenni a Herthának. Ugyan Dárdai sem jegelte őt teljesen, de a magyar edző távozása óta még több lehetőséget kap a jobbhátvéd – 35 évesen.

Olaszországban Milan Škriniar továbbra is oszlopos tagja az Inter védelmének, ezen Inzaghi kinevezése sem változtatott. Škriniar négy gólnál jár a szezonban, ebből egyet a BL-ben szerzett. Sokan úgy gondolták, hogy Davis Strelec túl nagyot ugrott, amikor nyáron a Slovanból a Speziába igazolt. Bár a 20 éves támadó egyelőre nem vált alapemberré, már kilenc meccsen lehetőséget kapott és egy gólt is szerzett. A tőle is fiatalabb Adam Obert szintén bemutatkozhatott a Serie A-ban: a mindössze 19 éves utánpótlás-válogatott védőnek két bajnoki jutott a Cagliariban. Gattusónál a kispadot melegítette, Luciano Spalettinél viszont már jóval több lehetőséget kap Stanislav Lobotka Nápolyban. Olyannyira, hogy szeptemberi sérülése előtt már kezdőnek számított, és bár ezután az októbert végigülte a cserepadon, a szezon vége felé ismét megtalálta az utat a kezdőbe.

Spanyolországban két szlovákot találunk, mindkettőt a Mallorcában: Martin Valjent mostanáig csak egyetlen bajnokiról hiányzott a szezonban, így jelenleg ő a legtöbb topligás játékperccel rendelkező szlovák játékos (jegyezzük meg, hogy a válogatottban Tarkovič szövetségi kapitány ezt nulla játékperccel jutalmazta az őszi vb-selejtezők során). A Slovanból igazolt Dominik Greifnek egy rendkívül tapasztalt riválisa van a mallorcai kapuban, így az ősszel mindössze egy bajnoki és egy kupameccs jutott a hálóőrnek.

Skriniar

Az elit mögött

Belgiumban Patrik Hrošovský egyedüliként képviseli Szlovákiát, a védekező középpályás 15 bajnokin 4 gólt szerzett, és az Európa-liga csoportkörében is pályára lépett négyszer.

Hollandiában Matúš Bero számít a Vitesse Arnhem tüdejének. A középpálya mindenese 14 bajnokin játszott, az Európa-konferencialigában gólt lőtt a Tottenhamnek, és már ő az együttes csapatkapitány-helyettese. Tomáš Suslov 19 évesen alapember a Groningenben, egy gólja és három gólpassza van, emellett egy különös címmel is büszkélkedhet: egy statisztika szerint ő a legtöbbet faultolt 21 év alatti játékos egész Európában.

Marek Hamšík nem lett helyi legenda a rövid göteborgi kitérő alatt, de Trabzonsporban még az sem kizárt, hogy végül szobrot kap: ő a középpálya motorja, a csapat pedig 39 év kihagyás után magabiztosan száguld története hetedik bajnoki címe felé. A török élvonal másik szlovákja a kiesés ellen küzd csapatával: Erik Sabo Rizesporban rúgja a bőrt, egy gólt szerzett és folyamatosan a kezdőcsapat és a cserepad között lavírozik.

Erik Jirka a spanyol másodosztályban szerepel az Oviedóban. A 24 éves szélső 16 bajnokin kapott szerepet (de csak négyszer volt kezdő), gólt nem szerzett, ennek ellenére stabil kerettagnak számít Tarkovič válogatottjában. A mindössze 20 éves, utánpótlás-válogatott Peter Pokorný a Real Sociead B csapatában szerepel, ahol 19-szer lépett pályára a 22 forduló alatt.

Marek Rodák két éve első számú kapus volt a Championshipben feljutást kiharcoló Fulhamban, de aztán a nyakára hozták a tapasztalt Areolát, így tavaly a Premier League-ben mindössze két meccs jutott neki. Az ismét másodosztályban szereplő (és ismét feljutásra esélyes) londoni csapatban október óta újfent Rodák védi rendszeresen a kaput.

Almasi

A környéken

A cseh élvonalban focizó hatalmas szlovák delegációból inkább csak az érdekesebb figurákat vizsgáljuk meg: Jakub Hromada egyelőre nem vetette meg lábát a Slavia kezdőcsapatában, 11 találkozó jutott neki, de csak kettőt játszott végig. Csapattársa, Ivan Schranz sikeresebb fél évet tudhat maga mögött, amint az a 16 bajnokin szerzett 7 góljából is kiolvasható. A válogatott támadó édesapját november elején holtan találták Pozsonyivánka mellett egy kanálisban, ami érthető módon visszavetette Schranz teljesítményét, de decemberben már újra a régi volt, azóta két gólt is szerzett. A Slavia nagy riválisánál Dávid Hancko remekelt: hátvéd létére 4 gólnál és 3 gólpassznál jár a Spartában, és csapattársa, Lukáš Haraslín sem panaszkodhat – ő korábban nem tudta megugorni az olasz élvonal szintjét a Sassuolóban, Prágában viszont rendszeres játéklehetőséget kap.

Almási Lászlónak bejött a Csehországba igazolás: a dunaszerdahelyi támadó 18 meccsen 8 gólt lőtt az Ostravában, amellyel az előkelő ötödik helyen áll a bajnokságban. Almási a liga legjobb játékosai közé emelkedett, jó teljesítményének köszönhetően négyszer a szlovák válogatottban is szerepet kapott az ősz folyamán. A somorjai nevelésű Mikuš Rajmund a remek tavalyi szezon után nem kap olyan sok lehetőséget Karvinán, ahol hatszor kezdett az ősz folyamán, további hatszor pedig becserélték.

Lengyelországot is zárjuk rövidre a rengeteg légiós miatt, és emeljük ki a DAC korábbi játékosát, Tomáš Hukot, aki november végi sérüléséig mindössze hét percet hagyott ki a Piast Gliwice csapatában. Szintén emlékezzünk meg Michal Škvarkáról, aki a Ferencváros után Krakkóban sem váltotta meg a világot: rendszeres játéklehetőség mellett csak két gólt lőtt, ráadásul a patinás Wisla aggasztóan közel van a kiesőzónához... A harmadik lengyelországi érdekesség Adam Zreľák személye: a 27 éves támadó csaknem két évvel ezelőtt került Nürnbergből a Warta Poznanhoz, ahol idén novemberig egyetlenegy gólt szerzett. Hogy mit tud felmutatni azóta? Öt mecsen négy gólt és egy gólpasszt. A dunaszerdahelyi előélettel szintén rendelkező Ľubomír Šatka kulcsembere volt a Lech Poznannak, de az év végén sérüléssel bajlódott.

A magyar élvonalban néhány szlovák mellett több szlovákiai magyart is találunk. Medgyes Sinannak kilencszer volt jelenése a Paksban, míg az ipolysági Urblík József az egész őszi szezont kihagyta sérülés miatt. A nádszegi Szépe János mezőkövesdi szereplése egyelőre nem olyan sikeres, mint korábban a zalaegerszegi, a védőnek szintén 9 bajnoki jutott az ősszel, ebből ötször kezdett. Két szlovák csapattásának, Róbert Pillárnak és Jakub Vojtušnak 11, illetve 10 bajnoki, valamint 1-1 gól szerepel a neve mellett.

A ferencvárosi Róbert Mak Rebrov távozása után, Stöger irányítása alatt sem találta meg az utat a kezdőbe, bár az idei szezonban már van három gólja, ami jelentős javulás a tavalyi egyhez képest.

Romániában a Slovan-nevelés Branislav Niňaj alapember Sepsiszentgyörgyön, ahogy a veterán Adam Nemec is az a Voluntarinál. A játékpercek számára Denis Ventúra sem panaszkodhat a sereghajtó Academica Clinceninél.

Szerte a világban

Július Szőke négy év után távozott a fehérorosz Szoligorszktól, új klubja az izraeli Kirjat Smona lesz. A játékos két bajnoki címet szerzett az elmúlt négy évben, ősszel is alapember volt. Novemberben, távozása közeledtével még a fehérorosz állampolgárságot is felkínálták neki, de a középpályás szintet akart lépni, valamint kellemesebb időjárási körülmények között játszani – így került egy izraeli középcsapathoz.

A még mindig csak húszéves Ivan Mesík két év dániai légióskodás után Norvégiában próbált szerencsét, ahol fél év alatt 12 bajnokin játszott a Stabaek csapatában, amely végül kiesett az élvonalból.

Svájcban egy szlovák futballistát találunk: a DAC korábbi játékosát, Christián Hercet, aki Bolla Ben- degúz csapattársa a Grasshoppersben. Az alapvetően defenzív beállítottságú Hercnek 2 gól mellett 5 gólpassz is összejött 17 forduló alatt.

„Jó az öreg a háznál” – gondolják a ciprusi Omoniánál, ahol 13 bajnokin számítottak az immár 36 éves Tomáš Hubočan játékára. Michal Ďuriš másfél éven át volt a csapattársa, de a rendszeresen kispadot melegítő támadó a múlt héten csapatot váltott és a sereghajtó Achnaszhoz igazolt. A zsolnai nevelésű Róbert Mazaň egykor nagy reményekkel igazolt a Celta Vigóhoz, azóta megjárta a Tenerifét, a Mladá Boleslavot és a Karvinát. Most ő is Cipruson focizgat, tíz meccs jutott neki Limasszolban.

A tengerentúlon a nyár óta sérüléssel bajlódó Ján Greguš az MLS-en belül váltott csapatot és Minnesotából San Joséba igazolt. Albert Rusnák szintén klubot vált még január folyamán, a Salt Lake támadója öt év után hagyja ott csapatát – állítólag egy Premier League-ben szereplő klub érdeklődik iránta. Boris Sekuličnak 28 mérkőzés és 2 gól jutott tavaly Chicagóban.

Múlt heti magyar légióskörképünket Koman Vladimirrel és az egzotikus Indiával zártuk, így a szlovákok esetében is hasonlóképp járunk el: a DAC korábbi játékosa, Pavol Šafranko a Dél-afrikai Köztársaságban építgeti karrierjét, ahol az ősszel négy gólt szerzett a listavezető Mamelodi színeiben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?