Laura Lepistö nemzeti hős lett

Helsinki |

<p>Brian Joubert a kűrje után sietve érkezett a sajtótájékoztatóra, s ugyanazzal a lendülettel le is ült az asztalhoz az újságírókkal szemben.</p>

„Elnézést,de előbb itt, az első sorban foglaljon helyet. Csak akkor ülhet az asztalhoz, ha szólítják” – figyelmeztette egy rendező. Joubert helyet foglalt az első sorban,de a rendező ismét rászólt: „Nem, nem, nem arra a székre, hanem a mellette lévőre.”
A helsinki műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokságon nem csak a rendezők voltak szigorúak. A bírók is. „Sokkal szigorúbb itt a bíráskodás, mint máshol. Nem kaptam meg a szokott szinteket a forgásaimra és a lépéssoromra, pedig máskor nem szokott ezzel gond lenni” – panaszolta Laura Lepistö, pedig ő finn, és végül meg is nyerte az Európa-bajnokságot.
Mit szóljon akkor Sebestyén Júlia, akitől éremesélyt vettek el azzal, hogy tripla lutzát csak duplának látták?
A magyar szövetség levélben akar tiltakozni a nemzetközi szövetségnél, de kérdés, mire megy vele. Brian Joubert tavalyi felháborodása, hogy a négyfordulatosra több pontot kellene adni, meghallgatásra talált, csak hát Joubert mögött a nagyon erős francia szövetség áll, és Joubert akkor éppen mint világbajnoki ezüstérmes szólalt meg. „Ráadásul még mindig nem az igazi a dolog – magyarázta Joubert, aki Budapest és Varsó után Helsinkiben harmadik Ebaranyát nyerte, többek között a rövidprogrambeli hibátlan négyfordulatos toeloop, tripla toeloop kombinációjának köszönhetően. – Igaz, hogy most már több pontot ér a négyfordulatos, de ha az ember elesik benne, még kevesebbet kap érte, mint azelőtt. A versenyzőket továbbra sem motiválják, hogy kockáztassanak, jobban megéri biztosra menni.”
Megtapasztalta ezt a tavalyi győztes, Tomáš Verner is: a rövidprogramban biztosra ment, s a második helyen állt, a kűrben kockáztotott, s a rontott négyfordulatos után teljesen szétesett. Robin Szolkowy, a párosban zsinórban harmadszor Európa-bajnoki címet szerző német korcsolyázó jegyezte meg egyszer, hogy edzésen azt gyakorolják partnerével, Aliona Savchenkóval, hogyan lehet egy hiba után is gond nélkül folytatni a programot. Lehet, hogy efajta tréning Vernernek is elkelne, mert Szolkowyékkal ellentétben neki nemsikerült megvédenie a címét.
Nem volt címvédés jégtáncban sem, és nem azért, mert az orosz Domnyina, Sabalin kettős elesett a kötelező táncokban, hanem azért, mert Sabalin térdsérülése kiújult, így még az originál előtt visszaléptek. Ez ugyanaz a térdsérülés, amiről Sabalin egy éve olyan határozottan állította, „nem fájt, nem fáj, és nem fog fájni” – ehhez képest Sabalinéknak a zágrábi Eb óta szinte minden versenyt ki kellett hagyniuk...
Jégtáncban így a Hohlova, Novickij kettős nyerte meg élete első Eb-aranyát, és új győztest avattak a nők között is – a hazaiak legnagyobb örömére Laura Lepistö személyében. A gálán Lepistö számai alatt a máskor hűvös finn közönség is lázba jött. A 20 éves korcsolyázó egycsapásra nemzeti hős lett, másnap külön melléklet jelent meg róla az egyik napilapban. Ilyet még nem láttunk, pedig öt éve szintén hazai sportoló nyerte a nők versenyét – Sebestyén Júlia, Budapesten...

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?