Amodio vezet, Pljuscsenko visszalépett

Zágráb |

<p>A francia Florent Amodio áll az élen a férfiak rövidprogramja után a zágrábi műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokságon. A hétszeres kontinensbajnok Jevgenyij Pljuscsenko csak a hatodik helyen állt, s a rövidprogram után vissza is lépett.</p>

A címvédő Európa-bajnok Pljuscsenko magabiztosan érkezett Zágrábba: „Én vagyok önmagam legnagyobb ellefele.” Ez egyébként az edzéseken nyilvánvalóvá is vált, Pljuscsenko a délelőtti edzésen csak szenvedett a négyfordulatossal, s végül úgy döntött, anélkül mutatja be a rövidprogramját. Nem igazán volt jó döntés – a tripla lutznál rosszul érkezett a földre, a tripla axelből elesett, csak a tripla rittberger, tripla toeloop kombinációja sikerült. Rövidprogramjára mindössze 74,87 pontot kapott (miközben 85-90 pont körüli értékekhez van szokva), s már tudta, nincs esélye megvédeni a címét.  „Nem voltam megfelelő hangulatban a négyfordulatos nélkül” – mondta 2006 olimpiai bajnoka, akit közvetlenül a jégre lépése előtt az is kizökkenthetett a ritmusból, hogy egy biztonsági őr erőszakosan a csarnok másik folyosójára irányította melegíteni. Senkit nem lepett meg, hogy a rövidprogram után Pljuscsenko sérülésre hivatkozva visszalépett, edzője, Alekszej Misin azonban azt állítja, a cél továbbra is az olimpia: „Szocsira készülünk. De most lehetetlen egyszerre harcolni az ellenfelekkel és a fájdalommal is.”A teljes cikk pénteki nyomtatott kiadásunkban olvasható.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?