Lapási pontosztozkodás

Pozsony/Lapás. A III. liga pozsonyi csoportjában hét közben elmaradt mérkőzést pótoltak, míg a nyugat-szlovákiai csapatok mezőnyében a 14. fordulóból előrehozott találkozót játszott a két élcsapat.
A pozsonyhideghegyi ŠKP-stadionban véget ért a szenciek öt fordulón át tartó nyeretenségi sorozata.

Pozsony/Lapás. A III. liga pozsonyi csoportjában hét közben elmaradt mérkőzést pótoltak, míg a nyugat-szlovákiai csapatok mezőnyében a 14. fordulóból előrehozott találkozót játszott a két élcsapat.

A pozsonyhideghegyi ŠKP-stadionban véget ért a szenciek öt fordulón át tartó nyeretenségi sorozata. A vendégek gólínségének egyébként a 22. percben Poór találata vetett véget. ŠKP Dúbravka–SFM Senec 0:1 (0:1). A nagylapásiak hazai pályán vesztettek pontokat. Süttő Marián tanítványai ugyan az első félidő 37. percében Zima révén vezetést szereztek, ám fordulás után Jelšic kiegyenlített. A vendégek gólszerzője a hosszabbításban akár a győztes találatot is elérhette volna, lövése azonban a kapufán csattant. Lapáš–Dolné Vestenice 1:1 (1:0). (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?