Lányuralom a fogathajtóknál

fogathajtás

Tíz éve tartoznak egy közösségbe a dél-szlovákiai fogathajtók, hetedik versenyévadjukat zárták 2019-ben. Ezúttal bajnoki csattanó nélkül. Vezetőjüket, a feketenyéki Gasparovics Lászlót, a Lószeretők Klubjának elnökét kérdeztem.
 

Évente a megyei bajnokság keretében Magyarországon rendezik az idényzáró bajnokságukat akadályhajtásban. Idén csend van e körül. Már lezajlott?
Nem, és nem is lesz már. Bele sem került a versenynaptárba. Egyszerűen nem találtunk időpontot rá. Már szeptember 21-én megrendezték a magyar országos bajnokság döntőjét, ezt megelőzően van műsoron a megyei verseny, nálunk pedig csak szeptember 28-án volt sorozatunk 2019-ben utolsó erőpróbája, az idei második gútai viadal. Ezért nem lehetett összehozni.

Volt viszont itthoni versenyidény, hat helyszínen nyolc versennyel. A hosszú távú dél-szlovákiai bajnokság élén akadályhajtásban unokája, Gasparovics Kiara végzett több mint húszpontos előnnyel. Annyira kiemelkedett a mezőnyből?
Nagyon. Igen meggyőző volt a teljesítménye. Hat versenyen elsőként végzett, egyszer volt második, a második gútai viadalon megcsúszott a lova, ezért végzett a vert mezőnyben. Rögtön hozzáteszem, hogy az alsószeli Kajos Vivien szintén jó hajtó. Ők ketten a jövő ígéretei. De mindenki fejlődik, egyre színvonalasabbak viadalaink, felvesszük a versenyt a magyarországiakkal. Csak az fő gond, hogy a két lányon kívül nincs fiatal köztünk. 

Volt vadászhajtás is a sorozatban. Abban kiváló hajrával Kajos Vivien lett az első. Három ponttal került a dunatőkési Cserge Igor elé...
Későbbi időpontra került a gútai záróverseny, akkor Igor már szabadságon volt. Vivien viszont indult, nyert, és az élre ugrott. Ő is megérdemelte, hozta az átlagot. Harmadikként végzett a nádszegi Sárkány László, aki ha nem hiányzik két versenyről, megnyerte volna a sorozatot. 66 évével megosztva korelnök a szintén nádszegi Kovács Józseffel. Egyébként ebben a számban rendre kevesebben indulunk, mindannyian kíméljük a lovakat. Akinek nincs két pár, kihagyja a vadászhajtást. 


Mivel írta be magát az idei versenyévad a fogathajtás történelmébe?
Örülök, hogy növekszik az induló fogatok létszáma. Összetartó társaság vagyunk, mindenki elégedett, szervezőként is igyekszik a maximumot nyújtani. Magyarországról is egyre többen jönnek, mert észrevették, hogy javult a konkurencia. És szívesen várjuk körünkbe az új fogathajtókat, hadd legyen népesebb a dél-szlovákiai tábor, erősödjön bajnoki versenysorozatunk.
 

Érdekes

A NYOLC VERSENYBŐL ÁLLÓ 2019-ES DÉL-SZLOVÁKIAI BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE

Kettes fogatok, akadályhajtás: 1. Gasparovics Kiara (Feketenyék) 131, 2. Kajos Vivien (Alsószeli) 109, 3. Gasparovics László (Feketenyék) 90, vadászhajtás: 1. Kajos Vivien 55, 2. Cserge Igor (Dunatőkés) 52, 3. Sárkány László (Nádszeg) 48.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?