Ladislav Molnár egyelőre óvatos

Budapest. Ahogyan azt sejteni lehetett – bármennyire is tiltakoztak a felvetés ellen a klubvezetők – edzőt váltottak Újpesten. Mint arról korábban beszámoltunk: a liláknál nem tartóztatták Glázer Róbertet, akinek amúgy három évre érvényes szerződése van (volt) a klubbal.

Budapest. Ahogyan azt sejteni lehetett – bármennyire is tiltakoztak a felvetés ellen a klubvezetők – edzőt váltottak Újpesten. Mint arról korábban beszámoltunk: a liláknál nem tartóztatták Glázer Róbertet, akinek amúgy három évre érvényes szerződése van (volt) a klubbal. A szakember kedden tárgyalt a tulajdonossal, Lukács Ferenccel, és immár az is biztos, hogy új edzője lesz a Megyeri útiaknak: az ősztől Ladislav Molnár ül majd az újpestiek kispadján a bajnoki meccseken. A 42 éves szlovák szakember kapusként szerepelt a Nitra, a Žilina, az Inter Bratislava, a Slovan Bratislava és az FC Košice együttesében, egyszer volt csehszlovák, huszonötször pedig szlovák válogatott. Edzőként dolgozott a kassai klubnál és a besztercebányai együttesnél, legutóbb a másodosztályú szenci gárdát dirigálta, amellyel idén megnyerte a Szlovák Kupát (a Senec a bajnokságban amúgy csak tizedik lett).

Vajon miért vonzó egy szlovák szakember számára a magyar élvonal?

Új kihívásokkal kerülhetek szembe, új lehetőségeket nyithat számomra egy esetleges magyarországi szer-ződés. Ám a feladatvállalásról addig feltételes módban beszélnék, amíg nem írtam alá a szerződést. A szlovák labdarúgásból egy időre elegem volt, vagy mondhatom úgy is, más, vonzóbb, nagyobb kihívást jelentő feladatra vártam. Az Újpest komoly csapat, nagy múlttal, nagy célokkal, és ennél a külföldön is ismert gárdánál minden tréner számára megtiszteltetés dolgozni.

Nos, néhány, önhöz hasonlóan lelkes szakember érkezett már Magyarországra külföldről, ám ők sem tudtak sokat az itteni viszonyokról. Milyen információkkal rendelkezik a magyar futballról?

A nemrégiben véget ért bajnokság utolsó egy hónapját már én is figyelemmel kísértem, és Szabó András, az újpesti juniorok edzője is sokat segített nekem. Amennyire csak lehetett, igyekeztem feltérképezni az Újpestet is, de igazából akkor tudok bővebben beszélni a csapatról, ha megismerkedtem a játékosokkal.

Mikor kezdődik az Újpest felkészülése a következő szezonra?

Hétfőn, de a részletekre csak pár nappal később derülhet fény...

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?