Az ukrán légvédelem orosz drónokat és rakétákat semmisített meg több térségben, így Kijevnél is

uarus k

Az ukrán légierő hétfőn arról számolt be, hogy négy ukrajnai régió, köztük Kijev felett egy éjszakai támadás során nyolc orosz drónból hatot, három rakétából pedig kettőt megsemmisített.

Szerhij Liszak, Dnyipropetrovszk regionális kormányzója elmondta, hogy a térségben a légvédelem két rakétát, valamint egy felderítő drónt lőtt le. Az ebben a régióban fekvő Nikopol városának orosz ágyúzásában egy 16 éves lány életét vesztette, hárman megsebesültek - tette hozzá.

A kijevi hatóságok tájékoztatása szerint a fővárosban az éjszakai dróntámadás sem károkat, sem személyi sérüléseket nem okozott.

A térségben mindazonáltal az ukrán légvédelem által lelőtt támadó légi eszközök törmelékei két helyen, nyílt területen tüzet okoztak. Ezeket sikerült eloltani – derült ki a regionális hatóságok beszámolójából.

A központi Cserkaszi terület kormányzója közölte: a légvédelem megsemmisített egy drónt, a repülő szerkezet lezuhanó darabjai szintén tüzet okoztak, amelyet azóta eloltottak.

Oroszország az elmúlt hetekben több száz rakétát és drónt indított Ukrajna ellen, ami arra késztette Kijevet, hogy nyugati szövetségeseinek újra hangsúlyozza: sürgősen szüksége van légvédelemi fegyverekre és nagy hatótávolságú csapásmérő kapacitásra a támadások visszaverésének érdekében.

Az energiaügyi minisztérium közleményében azt írta: az orosz erők 24 órán belül hét régióban is energetikai létesítményeket támadtak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?