Kucsa Richárd: „Magától alakult így, hogy női csapatokat irányítok”

Kedden 69:59-re legyőzték legfőbb riválisukat, a rózsahegyieket, akik először kaptak ki az extraligában. Miben volt más a mostani rangadó az előző kettőnél, amikor vereséget szenvedtek?
Az kellett a győzelemhez, hogy végig mi erőltessük rá a rózsahegyiekre a játékunkat. Az előző két meccsen nagyon sok olyan periódus volt, amikor nem ez történt, akkor az ellenfél túl sok ponttal elhúzott. A koncentrációnk – főleg a negyedik negyedben – kedd este sokkal jobb és folyamatos volt, ez volt az egyik legfontosabb tényező.

Az alapszakaszban harmadikok lettek a rózsahegyiek és a kassaiak mögött. A felsőházi rájátszás kezdetén mennyire elégedettek a klubban?
Elégedettek vagyunk eddig. Természetesen voltak rosszul sikerült meccsek, az otthoni vereség a Young Angelstől (73:69) vagy a felsőház előző körében Somorján (59:58) meglepetésnek számított a közvélemény szemében. De teljesen új csapattal, tíz új játékossal kezdtük a szezont, és vannak, akiknek ez az öt hónap még nem volt elég arra, hogy ki tudják hozni magukból a legjobbat. Egy másik tényező pedig, hogy három kupasorozatban is állunk még. A Közép-európai Ligában (CEWL) a Final Fourban vagyunk, a Kelet-európai Ligában (EWBL) a négyes döntőért meccselünk a Cmoki Minszkkel, itt van a hazai kupa, azaz januártól szinte csak meccseket játsszunk, nagyon sok találkozónk van. Kevesebb az idő edzésre, igazán nem könnyű ez egy új együttesnek. Remélem, mindenki egészséges lesz, és ha hasonló eredményeket fogunk elérni, elégedett leszek.

Ön nagyon fiatalon lett vezetőedző. Mesélne a kezdeteiről, hogy játékos-pályafutása miként fordult át edzősködésbe?
Más sportág nem vonzott, csak a kosárlabda. Fokozatosan rájöttem arra, hogy érdekelnek a sportág dolgai, nem csak mint játékost. Kíváncsi voltam mindenre, ami ezt körülveszi, a háttérre, az edzésekre. Kosárlabdaedzőnek tanultam a pozsonyi Comenius Egyetem Testnevelési Karán. Aközben az Interben játszottam, de mellette már az ifjúsági csapatoknál edzősködtem is. Doktoranduszi tanulmányaim közben pedig a Karlovkában kosaraztam. Amikor pedig befejeztem a főiskolát, érkezett a felkérés a pöstyéniektől, ahol három évig Martin Pospíšil segítője voltam. Szóval folyamatos volt a „térfélcsere”, a pályáról a kispadra kerültem.

Az U18-as női válogatott szövetségi kapitányaként milyen tapasztalatokat szerzett?
Nagy megtiszteltetés volt, mert ilyen fiatalon, kevés tapasztalattal a hátam mögött neveztek ki. Viszont a 97-es, 98-as generációval már eltöltöttem három évet korosztályos válogatottakban asszisztensként, nagyon jól ismertem ezeket a játékosokat. Fel voltam készülve arra, hogy főedzőként irányítsam őket. Az első évem nagyon sikeres volt az U18-asoknál, megnyertük a B divíziót, felkerültünk az A-ba Európában. A második évben már nem volt annyira kiemelkedő generáció.

Ebből a korosztályból kire a legbüszkébb, ki az, aki elérte azt, amit vártak tőle? Esetleg olyan is van, aki „eltűnt”, aki nem tart ott, ahol tehetsége alapján tarthatna?
Vannak páran, akik a legfelső szinten játszanak, mint Stašová és Mištinová Rózsahegyen, akik már a felnőttválogatottban is szerepelnek. Nálunk, Pöstyénben kosarazik most a somorjai Hašková. Akiket, úgy mondhatom, hogy sajnálok, azok főleg besztercebányai csajok, akik a tanulás miatt háttérbe szorították a játékot, például Lucia Striešová, aki nagyon jó volt. De valamennyi kosaras még mindig fiatalnak számít, egy-két évük még biztosan van arra, hogy magasabb szintre jussanak. A 99-es generációból például Kováčiková már Amerikában van, vagy a pöstyéni Rebeka Mikulášiková, bennük látom a legnagyobb perspektívát.

Mindig a női csapatok, a női vonal vonzotta? Vagy véletlenül alakult így?
Soha nem vonzott a női vonal. (nevetés) Teljesen a véletlen hozta így, amikor a főiskolát befejeztem, két férficsapathoz is hívtak. De megfogott a pöstyéni projekt, a volt edző személye, az egész miliő. Mellettük döntöttem, és most is itt vagyok. Az ifiket kivéve soha nem dolgoztam korábban lányokkal. Az U16-osokhoz is véletlenül kerültem, az akkori szövetségi kapitánnyal együtt játszottam, ő ajánlotta, hogy segíthetnék nekik a válogatottnál. Magától alakult így, hogy nőkkel dolgozom.

Nagy váltás volt, hogy szlovákiai viszonyokban egy élcsapatnál lett vezetőedző, aki most már mindenért felel? 
Biztos, hogy más, mint asszisztensként. Sedédedzőként nem volt olyan, hogy ne lettek volna lefektetve valamilyen szabályok, amikhez nekem is alkalmazkodnom kellett. Tudtam, volt elképzelésem, hogyan működnek ezek a dolgok a vezetőedző szemszögéből, de ha az ember benne van, az egész más. A felelősség, a nyomás nagyobb. De nagyon sok függ az ember természetétől, hogy hogyan veszi a dolgokat. Nekem szerencsém volt, mielőtt megszületett volna a megegyezés, nagyon pontosan elmondták a pöstyéni vezetők, hogy mik az elvárások, hogyan, mit akarnak elérni, mikor, és boldog vagyok, hogy nálunk ez továbbra is így működik. Nem úgy, mint gyakran a szlovákiai férficsapatoknál, ahol jön pár vereség, és máris váltanak. Próbálok alkalmazkodni ehhez az új pozícióhoz.

És mik ezek a célok, konkrétan a 2018/19-es idényre?
Az előző években szép eredményeket produkált a klub, a közvélemény tudatosította, hogy léteznek a Sirályok, mert mindig dobogósok tudtak lenni. Ez az, amit szeretnénk továbbra is hozni, hogy a gárda népszerűsége megmaradjon. A legfőbb cél, hogy az emberek lássák, az egyik legszebb kosárlabdát mi játsszuk Szlovákiában. A másik, konkrétabb cél, hogy szeretnénk a fináléban lenni, az extraligában és a Szlovák Kupában is. A két említett nemzetközi sorozatban pedig az volt a cél, hogy bejussunk a playoffba, ami sikerült, meglátjuk, hogy tudunk-e tovább is menni. 

9:59-re legyőzték legfőbb riválisukat, a rózsahegyieket, akik először kaptak ki az extraligában. Miben volt más a mostani rangadó az előző kettőnél, amikor vereséget szenvedtek?
Az kellett a győzelemhez, hogy végig mi erőltessük rá a rózsahegyiekre a játékunkat. Az előző két meccsen nagyon sok olyan periódus volt, amikor nem ez történt, akkor az ellenfél túl sok ponttal elhúzott. A koncentrációnk – főleg a negyedik negyedben – kedd este sokkal jobb és folyamatos volt, ez volt az egyik legfontosabb tényező.

Az alapszakaszban harmadikok lettek a rózsahegyiek és a kassaiak mögött. A felsőházi rájátszás kezdetén mennyire elégedettek a klubban?
Elégedettek vagyunk eddig. Természetesen voltak rosszul sikerült meccsek, az otthoni vereség a Young Angelstől (73:69) vagy a felsőház előző körében Somorján (59:58) meglepetésnek számított a közvélemény szemében. De teljesen új csapattal, tíz új játékossal kezdtük a szezont, és vannak, akiknek ez az öt hónap még nem volt elég arra, hogy ki tudják hozni magukból a legjobbat. Egy másik tényező pedig, hogy három kupasorozatban is állunk még. A Közép-európai Ligában (CEWL) a Final Fourban vagyunk, a Kelet-európai Ligában (EWBL) a négyes döntőért meccselünk a Cmoki Minszkkel, itt van a hazai kupa, azaz januártól szinte csak meccseket játsszunk, nagyon sok találkozónk van. Kevesebb az idő edzésre, igazán nem könnyű ez egy új együttesnek. Remélem, mindenki egészséges lesz, és ha hasonló eredményeket fogunk elérni, elégedett leszek.

Ön nagyon fiatalon lett vezetőedző. Mesélne a kezdeteiről, hogy játékos-pályafutása miként fordult át edzősködésbe?
Más sportág nem vonzott, csak a kosárlabda. Fokozatosan rájöttem arra, hogy érdekelnek a sportág dolgai, nem csak mint játékost. Kíváncsi voltam mindenre, ami ezt körülveszi, a háttérre, az edzésekre. Kosárlabdaedzőnek tanultam a pozsonyi Comenius Egyetem Testnevelési Karán. Aközben az Interben játszottam, de mellette már az ifjúsági csapatoknál edzősködtem is. Doktoranduszi tanulmányaim közben pedig a Karlovkában kosaraztam. Amikor pedig befejeztem a főiskolát, érkezett a felkérés a pöstyéniektől, ahol három évig Martin Pospíšil segítője voltam. Szóval folyamatos volt a „térfélcsere”, a pályáról a kispadra kerültem.

Az U18-as női válogatott szövetségi kapitányaként milyen tapasztalatokat szerzett?
Nagy megtiszteltetés volt, mert ilyen fiatalon, kevés tapasztalattal a hátam mögött neveztek ki. Viszont a 97-es, 98-as generációval már eltöltöttem három évet korosztályos válogatottakban asszisztensként, nagyon jól ismertem ezeket a játékosokat. Fel voltam készülve arra, hogy főedzőként irányítsam őket. Az első évem nagyon sikeres volt az U18-asoknál, megnyertük a B divíziót, felkerültünk az A-ba Európában. A második évben már nem volt annyira kiemelkedő generáció.

Ebből a korosztályból kire a legbüszkébb, ki az, aki elérte azt, amit vártak tőle? Esetleg olyan is van, aki „eltűnt”, aki nem tart ott, ahol tehetsége alapján tarthatna?
Vannak páran, akik a legfelső szinten játszanak, mint Stašová és Mištinová Rózsahegyen, akik már a felnőttválogatottban is szerepelnek. Nálunk, Pöstyénben kosarazik most a somorjai Hašková. Akiket, úgy mondhatom, hogy sajnálok, azok főleg besztercebányai csajok, akik a tanulás miatt háttérbe szorították a játékot, például Lucia Striešová, aki nagyon jó volt. De valamennyi kosaras még mindig fiatalnak számít, egy-két évük még biztosan van arra, hogy magasabb szintre jussanak. A 99-es generációból például Kováčiková már Amerikában van, vagy a pöstyéni Rebeka Mikulášiková, bennük látom a legnagyobb perspektívát.

Mindig a női csapatok, a női vonal vonzotta? Vagy véletlenül alakult így?
Soha nem vonzott a női vonal. (nevetés) Teljesen a véletlen hozta így, amikor a főiskolát befejeztem, két férficsapathoz is hívtak. De megfogott a pöstyéni projekt, a volt edző személye, az egész miliő. Mellettük döntöttem, és most is itt vagyok. Az ifiket kivéve soha nem dolgoztam korábban lányokkal. Az U16-osokhoz is véletlenül kerültem, az akkori szövetségi kapitánnyal együtt játszottam, ő ajánlotta, hogy segíthetnék nekik a válogatottnál. Magától alakult így, hogy nőkkel dolgozom.

Nagy váltás volt, hogy szlovákiai viszonyokban egy élcsapatnál lett vezetőedző, aki most már mindenért felel? 
Biztos, hogy más, mint asszisztensként. Sedédedzőként nem volt olyan, hogy ne lettek volna lefektetve valamilyen szabályok, amikhez nekem is alkalmazkodnom kellett. Tudtam, volt elképzelésem, hogyan működnek ezek a dolgok a vezetőedző szemszögéből, de ha az ember benne van, az egész más. A felelősség, a nyomás nagyobb. De nagyon sok függ az ember természetétől, hogy hogyan veszi a dolgokat. Nekem szerencsém volt, mielőtt megszületett volna a megegyezés, nagyon pontosan elmondták a pöstyéni vezetők, hogy mik az elvárások, hogyan, mit akarnak elérni, mikor, és boldog vagyok, hogy nálunk ez továbbra is így működik. Nem úgy, mint gyakran a szlovákiai férficsapatoknál, ahol jön pár vereség, és máris váltanak. Próbálok alkalmazkodni ehhez az új pozícióhoz.

És mik ezek a célok, konkrétan a 2018/19-es idényre?
Az előző években szép eredményeket produkált a klub, a közvélemény tudatosította, hogy léteznek a Sirályok, mert mindig dobogósok tudtak lenni. Ez az, amit szeretnénk továbbra is hozni, hogy a gárda népszerűsége megmaradjon. A legfőbb cél, hogy az emberek lássák, az egyik legszebb kosárlabdát mi játsszuk Szlovákiában. A másik, konkrétabb cél, hogy szeretnénk a fináléban lenni, az extraligában és a Szlovák Kupában is. A két említett nemzetközi sorozatban pedig az volt a cél, hogy bejussunk a playoffba, ami sikerült, meglátjuk, hogy tudunk-e tovább is menni.