Kozák csak hat légióst hívott be

Szenc.

Szenc. Egyfajta ligaválogatott-ként is felfogható Ján Kozák-nak, a szlovák labdarúgó-válogatott szövetségi kapi-tányának 23-as kerete, amelyet az Uganda és Svédország elleni barátságos mérkőzésekre nevezett.

A 23-as keretben csak hat légiós szerepel, négyen (Mišák, Guba, Gergel és Bukata) a lengyel Ekstraklasát képviselik, Tomáš Malec Norvégiában (Lilleström), a kapus Martin Dúbravka pedig Csehországban (Liberec) játszik. A többi labdarúgó mind Fortuna ligás klubból érkezett, legtöbben, hatan a zsolnaiak vannak, de a DAC labdarúgója, Tomáš Huk is meghívót kapott.

„Minden játékos megérkezett, csak kettejüknek van kisebb hőemelkedése – informálta az újságírókat a tegnapi szenci gyülekezőn Ján Kozák. – Egész évre egyetlen más felkészülési mérkőzés sincs tervben. A mostani két találkozó időpontja nem ideális, mert a fiúk szabadságról érkeztek, nincsenek terhelés alatt. Olyan játékosokat választottunk ki, akiknek már van bizonyos tapasztalatuk, de egyúttal perspektivikusak is, most megmutathatják magukat.”

A keret egy tegnapi szenci edzés után ma már az Egyesült Arab Emirátusok felé vette az irányt, ahol Abu-Dzabiban az edzőtábor második felében előbb hivatalos mérkőzésen Ugandával (január 8.), majd nem hivatalos meccsen Svédországgal (január 12.) találkozik. „Ez a két mérkőzés arra szolgál, hogy leteszteljük a játékosokat. Bízom benne, hogy jó légkör alakul ki a csapatban, és mindenki a lehető legjobb arcát mutatja majd. A csapatkapitány a Martin Dúbravka– Filip Hlohovský–Roman Gergel hármasból fog kikerülni” – tette hozzá Kozák. (SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?