Kostelić bravúrja

Salt Lake City. Zágráb. Janica Kostelić nagy fölénnyel nyerte a nők alpesi összetett versenyét; a 20 éves síelő Horvátország első téli olimpiai érmét szerezte.

Salt Lake City. Zágráb. Janica Kostelić nagy fölénnyel nyerte a nők alpesi összetett versenyét; a 20 éves síelő Horvátország első téli olimpiai érmét szerezte. A tavalyi Világ Kupa-sorozat összetett győztese mögött a két műlesikló futam után még csupán negyedik, lesikló specialista osztrák Renate Götschl végzett a második, a világbajnok, a Naganóban ezüstérmes német Martina Ertl pedig a harmadik helyen. A női kombináció nem kis meglepetésre a műlesiklás első két futamával kezdődött, majd kis szünet után következett a lesiklás. Az első felvonást követően Kostelić vezetett, s előnyét a folytatásban növelni tudta.

A horvát televízió pénteken hajnalban élő adásban közvetítette Kostelić tündöklését, akinek a Nemzetközi Olimpiai Bizottság horvát tagja adta át az érmet. A verseny és az éremosztás között kapta Janica Kostelić az első üdvözlő táviratot az indonéziai hivatalos látogatáson lévő Stipe Mesič horvát elnöktől: „Kedves Janica, kivételes kitartásról és igazi sportszellemről tettél tanúságot, a sérülések sem gátoltak abban, hogy egész Horvátország nagy örömére megszerezd a téli olimpiai játékok történetének első horvát aranyérmét” – tartalmazza többek között a gratuláció.

„Ezúttal nem elvesztettem az aranyat, hanem megnyertem az ezüstöt. A tőlem telhető maximum sem volt elég az elsőséghez. Janica kiválóan versenyzett” – értékelt sportszerűen Renate Götschl. (sr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?