<p>Csak 22 percen át tudta tartani a tempót a cseh női kézilabda-válogatott a magyarokkal a szerbiai világbajnokságon, Görbiczék így első csoportmeccsükön végül könnyed, 35:27-es győzelmet könyvelhettek el.</p>
Könnyed bemelegítés a csehek ellen
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_13865340362426_42.jpg.jpg?itok=Tq8IW1t0)
ÖSSZEÁLLÍTÁS
A tavalyi Eb-n bronzérmes magyarok húsz perc után pörögtek fel. Addig az ellenfél vezetett, de amikor a védelem egyik oszlopa, Poznárová piros lapot kapott Görbicz letaglózásáért, már könnyebben ment a gólszerzés, igaz, a hátsó alakzat ekkor sem zárt tökéletesen. A folytatásban feljavult a játék, a magyarok már 28:18-ra és 31:21-re is vezettek, és végül sima győzelmet arattak.
„Nagy kő esett le a szívemről. A nyitómérkőzéstől kicsit féltem, ismerve a cseh csapatot tudtam, hogy nehéz lesz. Az egyik szakaszban nagyon jól játszottunk, ez pedig döntőnek bizonyult. A meccsen voltak jó és felejthető részek. A folytatásban szeretnénk úgy játszani, hogy kevesebb hiba legyen, mint most” – nyilatkozta a találkozó után Hajdu János, a magyarok szövetségi kapitánya.
„Úgy érzem, az eredmény nem tükrözi, milyen jól játszottunk mi is. Poznárová kiállításáig egyenlő ellenfelei voltunk a nagyon erős magyar csapatnak” – mondta Jan Bašný, a csehek szakvezetője.
A magyarok egyébként a találkozó előtt Skype-on beszélgettek Karl Erik Böhnnel. A norvég tréner otthonról kívánt sok sikert lányainak, és közölte, biztosra veszi, hogy a meccset a magyarok nyerik.
Görbicz Anitát nem lepte meg, hogy döcögős játékkal kezdtek a vb-n: „Az elején kapott ütéstől a hátam is meghúzódott kicsit, de jól vagyok. Számítottunk rá, hogy kemény mérkőzés lesz, tudtuk, hogy a csehek keményen védekeznek, és végig hajtanak. Számítottunk rá, hogy nem megy majd annyira a játék, az első meccsen általában így szokott lenni, de miután már belemelegedett a csapat, összeállt a védekezés, a kapusteljesítmény is feljavult, onnantól kezdve nem volt kérdés, hogy ki nyeri ezt a mérkőzést. Bízom benne, hogy még jobbak leszünk.”
Szucsánszki Zita azt emelte ki, hogy bár a csarnok ugyanaz, mint korábban, a nyitómeccs előtt nem tudtak benne edzeni, és a labda is csúszott egy ideig, ezeken az akadályokon azonban sikerült túllendülni, ráadásul a végeredmény sem az lett, mint az Eb első körében (akkor a magyarok egy góllal kikaptak a horvátoktól).
Hasonlóan fogalmazott Tomori Zsuzsanna is: „Az elején egy ideig problémát jelentett, hogy nem tudtunk a csarnokban edzeni a meccs előtt, és mivel nagy a tér a kapu mögött meg oldalt is, hiába próbáltunk a szélsőkhöz passzolni, nem találtuk a távolságot. De egy félidő alatt belaktuk a csarnokot, megtaláltuk a helyünket a pályán, és utána már nem voltak ebből labdaeladásaink, rossz lövéseink. Ami a saját játékomat illeti, nem volt sztárteljesítmény, de nem kell ezen szomorkodni, mindenki hozzátette, amit tudott, a meccset pedig behúztuk.”
Hajdu János szövetségi kapitány együttese ma (14.45) az esélytelenebbnek tartott tunéziai válogatott ellen lép pályára. (MTI, nso)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.