Kližan kiverte a 9. kiemeltet

SITA-JELENTÉSPárizs. Martin Kližan nagy bravúrt végrehajtva 7:6, 6:1, 6:2-re legyőzte a kilencedik helyen kiemelt japán Kei Nisikorit a francia nyílt teniszbajnokság férfiegyesének első fordulójában.

SITA-JELENTÉS

Párizs. Martin Kližan nagy bravúrt végrehajtva 7:6, 6:1, 6:2-re legyőzte a kilencedik helyen kiemelt japán Kei Nisikorit a francia nyílt teniszbajnokság férfiegyesének első fordulójában. A szlovák teniszező az első szettet 3:5-ös hátrányból tudta rövidítésre menteni, amit aztán megnyert. A második és harmadik játszmában pedig esélyt sem adott a korábbi tornákon gerincproblémákkal küzdő ellenfelének.

„Feltűnt, hogy Kei néha a hátához kapott, amikor ő adogatott, de a labdamenetekben végig jól teniszezett – nyilatkozta Kližan. – Az első játszma volt a kulcsfontosságú. Négyszer is brékeltük egymást, nagyon-nagyon nehéz volt a javamra fordítani az állást. De sikerült, és attól fogva én voltam a jobb.”

Kližan pályafutása során másodszor győzött le a top 10-be tartozó játékost, a 2012-es US Openen az akkor 6. francia Jo-Wilfried Tsongát verte ki a második körben. Párizsban most a világranglistán 50. holland Robin Haase vár a szlovák teniszezőre.

A pályafutása első főtáblás Grand Slam-meccsét játszó ifjabb Miloslav Mečířnek nem sikerült továbbjutnia, a selejtezőből feljutott 26 éves játékos 7:5, 7:6, 7:6-ra kapott ki a német Tobias Kamkétól.

A nőknél csak egy szlovák teniszező játszott tegnap a Roland Garroson. A kilencedik kiemelt Dominika Cibulková 7:5, 6:0-ra verte a francia Virginie Razzanót. „Nehéz mérkőzésre voltam felkészülve, mert Virginie kitűnő játékos, akinél sosem lehet tudni, mire számíthat az ember. Az első szett után támadóbban léptem fel, nem engedtem, hogy a saját ritmusában teniszezzen – mondta Cibulková. – A kemény borításon rendezett tornák után most először éreztem magam jól salakon, jobban hozzászokhattam a borításhoz. Fontos volt, hogy megnyerjek egy ilyen meccset, mert nem volt egyszerű az átállás.”

A második fordulóban az osztrák Tamira Paszek lesz Cibulková ellenfele, aki ugyan csak a 155. a világranglistán, de volt már a top 30-ban is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?