Király Gábor bejelentette a visszavonulását

Bejelentette visszavonulását Király Gábor 108-szoros magyar válogatott futballista.

"Köszönöm a labdarúgásnak, hogy mindenre megtanított és általa jobb ember lehettem. Mindennap becsülettel készültem, mindig a maximumra törekedtem és alázatosan alkalmazkodtam minden feladathoz. Köszönöm a családnak és a barátoknak, hogy mindig mellettem álltak és támogattak! Nélkülük nem sikerült volna ez a csodálatos utazás, amely 26 évig tartott"

- olvasható a 43 esztendős kapus közleménye saját honlapján.

Király szerint a sportág megtanította győzni és veszíteni, elesni és felállni, csapattársakból és ellenfelekből barátokra lelni.

"Huszonhat éven keresztül 882 mérkőzésen reflektorfényben voltam a labdarúgás színpadán, most meg szeretném nézni, hogy milyen az élet a színfalak mögül. Új és izgalmas kihívások várnak rám, továbbra is becsületes és alázatos munkával állok minden feladat elé"

- fűzte hozzá a kapus.

Király Gábor 1998. március 25-én az Ausztria vendégeként 3-2-re megnyert barátságos találkozón mutatkozott be a nemzeti együttesben - Bécsben az első labdaérintéséből megfogta az osztrák legenda, Toni Polster büntetőjét -, majd 2016. május 20-án az Elefántcsontpart ellen játszott gól nélküli döntetlen alkalmával döntötte meg Bozsik József válogatottsági rekordját (101). A mackónadrágjáról is híres hálóőr 2016. november 15-én Svédország ellen búcsúzott a válogatottól, mellyel legnagyobb sikerét is 2016-ban érte, amikor nyolcaddöntőbe jutott az Európa-bajnokságon.

A szombathelyi születésű Király Gábor pályafutása alatt 882 mérkőzésen lépett pályára, a Haladás színeiben debütált a felnőttek között, 1997 és 2004 között Hertha BSC játékosa volt, majd Angliába szerződött: ott a Crystal Palace-nál az Aston Villánál és a Burnley-nél is játszott, visszatérve Németországba pedig az 1860 Münchenben szerepelt. Karrierjét szülővárosának csapatában fejezte be, ugyanakkor a most zárult idényben kiesett a Haladással.

Klubszinten a legnagyobb sikereit Berlinben érte el, 1999-ben harmadik lett a Herthával, ezzel a Bajnokok Ligájában szerepelhetett, ott a legjobb 16-ig jutott az együttes. Ebben az időszakban olyan európai topklubok szerették volna szerződtetni, mint az AC Milan, az Arsenal és a Real Madrid, de a Hertha mindenképpen szerette volna megtartani.

A nemzeti csapatban egyértelműen a 2016-os franciaországi Európa-bajnokság jelentette számára a csúcsot, ugyanakkor neki volt az egyik legnagyobb szerepe abban, hogy kijutott a gárda, ugyanis a norvégok elleni pótselejtezős párharcban - különösképpen az idegenbeli első mérkőzésen - fantasztikusan védett. Az Európa-bajnokságon 40 évesen és 74 naposan a torna történetének legidősebb játékosa lett, az európai szövetség közönségszavazásán pedig az ő védését - a belga Kevin De Bruyne szabadrúgását tornázta ki a nyolcaddöntőben - találták a legjobbnak a szurkolók.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?