Kilátástalanság Angyalföldön

Budapest. A szurkolók számára pénteken meghalt a Vasas. De a korábbi hatszoros bajnokcsapat még a ravatalon sem nyugodhatott békében. Előbb a liga vezetői hívták fel a pápaiakat, ha pályára mernek lépni a letiltott Vasas ellen, abból bizony bajuk lehet.

Budapest. A szurkolók számára pénteken meghalt a Vasas. De a korábbi hatszoros bajnokcsapat még a ravatalon sem nyugodhatott békében. Előbb a liga vezetői hívták fel a pápaiakat, ha pályára mernek lépni a letiltott Vasas ellen, abból bizony bajuk lehet. Majd Iványi Károly, akit Angyalföldön már csak csődbiztosnak neveznek, jelentette ki, hogy szó sem lehet meccsről. Ám Illovszky Rudolf azt mondta, eddig és ne tovább, a Vasas nem Iványi, még csak nem is Rácz Gábor, sőt még az a szép nagyszámú elnökség sem, akik csak ülnek és bólogatnak, ám semmit sem tesznek a futballcsapatért. Az idős mesteredző pályára vezényelte az angyalföldi tinédzsereket, akik a hivatalos meccs helyett megtartott kétkapus edzésen 3:0-ra győzték le a pápaiakat. A Vasas szurkolói tapsoltak, majd koszorút helyeztek el a Fáy utcai stadion kezdőkörében, mintegy jelezve a világ felé: a bűn, amit csapatukkal szemben elkövettek, megbocsáthatatlan. A felelősök persze megvannak Gyalog Andrástól kezdve Frank Tamáson át Katona Béláig, ám közülük senki sem volt jelen. Helyettük csak a kilátástalanság maradt Angyalföldön. (NS)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?