<p>A pálya alkalmatlansága miatt egy nappal elhalasztották a Sporting Lisboa–Videoton Európa Liga-mérkőzést (a meccs lapzárta után ért véget), amely így tét nélkülivé vált a magyar csapat számára – a csoport másik találkozóján ugyanis a Basel pontot szerzett a Genk otthonában, ezzel bebiztosította a továbbjutást. A Videoton kiesett.</p>
Kiesett a Videoton
ÖSSZEÁLLÍTÁS
A portugál fővárosra csütörtökön délután és este felhőszakadás zúdult, a meccs időpontjában sem csökkent a heves eső intenzitása, a pályára ejtett labda megállt a vízben. Ezért az UEFA 24 órával elhalasztotta a találkozót.
A G csoport másik meccsén azonban a már korábban továbbjutott Genk gól nélküli döntetlent játszott a Basellel, amely így megszerezte a csoport második helyét.
Mario Been genki vezetőedző elégedetten nyilatkozott: „Büszkék lehetünk, hogy veretlenül nyertük meg a csoportot. A Basel nagyon erős csapat, amelyet ezúttal is bizonyított. Őszintén szólva várható volt a döntetlen, hiszen részünkről már nem volt tétje az összecsapásnak.”
Murat Yakin, a Basel trénere is örült az eredménynek: „Gratulálok a csapatomnak, hiszen úgy jutottunk tovább, hogy borzasztóan kezdtük a csoportkört. Ezt a meccset az első perctől kezdve a kezünkben tartottuk, és a gólszerzésre is volt esélyünk. Sajnos, ez végül nem jött össze, a kapu előtt nem koncentráltunk eléggé. A védekezéssel különösen elégedett voltam.”
A Videoton számára így már tét nélküli volt a tegnap lapzárta után zajló lisszaboni összecsapás, Orbán Viktor magyar miniszterelnök azonban a csapattal maradt, és a helyszínen tekintette meg az elhalasztott mérkőzést. (MTI, nso)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.