Kétszer a hollandokkal

Pozsony. Ma és holnap a világhírű holland férfi röplabda-válogatott lesz Szlovákia ellenfele az idén indult Euroliga újabb összecsapásain. A vendégek a hétvégi, spanyolországi olimpiai selejtezőn harcolták ki az athéni szereplés jogát.

Pozsony. Ma és holnap a világhírű holland férfi röplabda-válogatott lesz Szlovákia ellenfele az idén indult Euroliga újabb összecsapásain. A vendégek a hétvégi, spanyolországi olimpiai selejtezőn harcolták ki az athéni szereplés jogát. Pavel Třešňák, a szlovák csapat cseh edzője szerint várhatóan nem a legerősebb összeállításban érkeznek a hollandok, de így is jelentős játékerőt képviselnek. A sorozatban eddig kétszer győztek Németországban, míg Szlovákia két 3:2-es vereséggel kezdett Finnországban.

„A balsikeres hazai Eb-selejtező és a skandináviai vereségek után egyszer már nyernünk kellene, s a hollandok ellen erre látok esélyt – közölte tegnap Pavel Třešňák. – A nemzedékváltás legnehezebb idő-szakán már túl vagyunk, ezentúl csak felfelé haladhatunk. Igaz ugyan, hogy Bartík megsérült, helyette Divišt hívtam meg a keretbe, nevezéséről azonban csak az edzés után döntök. Egyébként már megtaláltam a legjobb összetételt, a feladóval sincs gond, leütőink azonban csak közepes teljesítményeket nyújtanak.”

Az Euroliga-meccseket a fővárosi Nemzeti Teniszközpontban játszszák, mindkét nap 18 órakor. „Kellemes környezetbe visszük a röplabdát, hogy a családok és a fiatalság is utat találjon a lelátóra. Fiatal válogatottunknak minél több tapasztalatra van szüksége, s az Euroliga erre jó alkalmat kínál” – indokolt Ľubor Halanda, a szlovák szövetség főtitkára. (jmk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?