Két irányba indul a XXV. Bódva-kupa mezőnye

görkori
Szepsi |

Szepsi főtere szombaton kilenckor egy évente ismétlődő, egyedülálló sportesemény rajtjának szolgál helyszínként: a XXV. Bódva-kupán egyszerre indul el három sportág teljes mezőnye, de különböző irányba.

A kerékpározók Bodolló, a többiek, vagyis a futók és görkorisok Jászó felé tartanak.

Görkoriban kevés a jelentkező, nagyon megcsappant az érdeklődés, mint megtudtuk, éppen szombaton rendezik Nagyszombatban az országos bajnokságot, ami vonzza a versenyzőket, mert beletartozik egy hosszú távú sorozatba. Ráadásul a görkorisok nagyon gyorsak, rövid idő alatt végignyargalnak a 17 és fél kilométeres távon Szepsi és Jászó között meg vissza. Így az előzetes elképzelésünket módosítva a közös rajt mellett döntöttünk – tájékoztatta lapunkat Dobos Zoltán, aki Péter Éva, Balta Zsolt és Nagy István társaságában szervezi a kupát, és évek óta folytatja Remák Béla versenyalapító kezdeti törekvéseit. – Negyedszázados jubileumhoz érkeztünk, ezért szerettük volna még nagyobb dobra verni, színesebbé tenni versenyünket, de nem sikerült elég pénzt összehozni rá. Megváltozott a helyzet, hihetetlenül megnőttek a kiadások, a támogatóknak is kevesebbre futja, de mindenkinek hálásak vagyunk, aki vagy anyagilag, vagy önkéntesként segíti a Bódva-kupát. Nélkülük nem sokra vinnénk, mert amúgy is óriási terhet viselünk a vállunkon. Az évek is elszaladtak, és nemzedékváltásra lenne szükség a szervezőgárdában, de egyelőre nincs kinek továbbadnunk a váltóbotot, még a saját gyermekeink sem vállalják. Amikor átvettük Remák Bélától a szervezést, nem is sejtettük, hogy a negyedszázadig eljutunk vele.”

Futásban négy távon lehet versenyezni: 1, 5 és 10 kilométeren, valamint félmaratonin.

„A legrövidebbik a tömegeket mozgatja meg, de eléggé népszerű a 10 km is, erre még a Covid előtt váltottunk 8 kilométerről. Közel 70 és fél kilométer vár az országúti kerekesekre, akik jócskán áthajtanak Magyarországra is, aminek a határon túl nagyon örülnek – folytatta a társszervező. – Minden évben a Szepsi Napok keretében zajlik a kupa. Tavaly szeptemberben volt, esőben. Reméljük, idén jobb lesz az időjárás, ami számunkra elementárisan fontos. Az előzetes nevezésekből kiindulva – akárcsak tavaly – kétszáz versenyző érkezhet. A nemzetközi mezőnyben bőséggel lesznek magyarországiak is, nívós versenyt várunk. Végre sikerült elcsalogatnunk a csallóközkürti Hodossy Pétert, akivel már régen kapcsolatban vagyunk, és a dél-nyugati országrész futóinak hírnöke lesz nálunk.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?