Készülhetnek a playoff-selejtezőre az érsekújvári hokisok

érsekújvár

Az érsekújváriak hosszabbítás után 4:3-ra legyőzték a DVTK-t a jégkorong Tipos Extraliga 46. fordulójában, amivel két dolog is eldőlt.
 

Egyrészt az érsekújváriak számára matematikailag is biztossá vált, hogy az alapszakaszt a 9. vagy a 10. helyen fogják zárni, azaz játszhatnak a playoffért kiírt selejtezőben. A DVTK-nak ugyanakkor már csak matematikai esélye maradt erre: mind a négy hátralevő meccsüket a rendes játékidőben kellene ehhez megnyerniük, miközben a rivális besztercebányaiak ezalatt legfeljebb egy pontot szerezhetnének.

Az, hogy a Jegesmedvék számára az érsekújvári meccs volt az a bizonyos utolsó szalmaszál, jól mutatja, hogy 3:3-as állásnál a vendégek Adorján kapus helyett mezőnyjátékost küldtek a jégre. Nyomás alatt is tartották az érsekújváriak kapuját, de nem sikerült betalálniuk, a hosszabbításban pedig ők húzták a rövidebbet.
A számukra sorsdöntőnek tekinthető vereség után (a beszterceieken kívül épp az érsekújváriakat érhették még volna be elméletileg a tabellán) mérhetetlen csalódottság ült ki a lapunknak nyilatkozó Vas János arcára (lásd keretes írásunkat). A miskolci öltözőből csak suttogásszerű halk párbeszédfoszlányok hallatszottak ki, a stábtagok csendben pakolták össze a felszerelést.

Tokaji Viktor vezetőedző – aki a szezon közben váltotta Dave Allisont – azonban dicsérte hátrányból fordító csapatát, amely 2:1-re és 3:2-re is vezetett. „Nagyot hokiztak ma a játékosok, közel voltunk a bravúrhoz. Volt a meccsnek egy fordulópontja, egy kiállítás, innen nem tudtunk megújulni és nem tudtuk gólra váltani a játékban kialakított előnyünket. Próbálkoztunk kapuslehozatallal, szemben álltunk a kapussal, de ezek nem sikerültek és ahogy az ilyenkor lenni szokott, a hosszabbításban egy elnézett szituációból született meg a hazai csapat győztes gólja – értékelt a 44 éves tréner. – Ettől függetlenül büszke vagyok a csapatra. A saját büszkeségünk kell, hogy vigyen tovább minket, mert ez a csapat most kezd igazán csapattá érni. Mindenkinek ki kell vennie a részét a játékból, és ebben a helyzetben, amiben most vagyunk, nincsen helye annak, hogy bárki is azt gondolja, kényelmes pozícióban van, és mindenkinek egyet előre kell lépni. Ezt láttam ma a csapaton, de ez csak egy pontra volt elég, sajnos.”

Érsekújvári részről természetesen vidámabb volt a kép, hosszú-hosszú percekig szólt az öltözőben az új hullámos szlovák rapzene. Igazi hurráhangulatról azonban nem beszélhetünk, ami nem is az eredménynek, sokkal inkább a mutatott játéknak volt betudható. A zöld-fehérek első bekapott gólja Kiviaho kapus és a csapattárs Seppänen kisebb ütközése nyomán született, de több ordító ziccerük is kimaradt, ami erősebb gárdák ellen végzetes lehet.

„Keveset korcsolyáztunk az elején, nem ismertem rá a csapatunkra. Az utóbbi időben a gyorsaság, az egyszerű támadójáték jellemzett minket, ez most hiányzott, de szerencsére megtaláltuk az utat a győzelemhez így is” – mondta az újságíróknak a kétgólos Tibor Varga.

Hasonlóan fogalmazott Majoross Gergely vezetőedző is, aki szerint az érsekújváriaknak meg kell tanulniuk, hogy egy útjuk van a siker felé a ligában, és ha erről letérnek, „akkor nem jó dolgok történnek”. (A szakemberrel egy bővebb interjút is készítettünk, amelyet a közeljövőben olvashatnak lapunkban.)

A zöld-fehérek pénteken Nyitrára utaznak, a DVTK Detván játszik a 47. fordulóban.

Érdekes
Vass János

VÁLASZOL

a DVTK 157-szeres magyar  válogatott jégkorongozója

 

Hogyan látta belülről a fordulatos mérkőzést?

 

Az első tíz percben a busz a lábunkban volt, de utána úgy játszottunk, ahogy kellett. Főleg a második harmadot uraltuk, ebből kifolyólag vezetni is tudtunk a meccsen. 2:1-nél, a harmadik harmadban volt egy kétes szituáció, amikor magas botot ütöttek az érsekújváriak, lehetett volna egy két plusz két perces emberelőnyünk, de a bíró sem vette észre. Ez egy kritikus szituáció volt, mert ha betaláltunk volna, valószínűleg már nem jönnek vissza a meccsbe a hazaiak. Sajnos mindenki hibázik néha. A végén mi is hibákból kaptunk gólokat, amikkel az érsekújváriak kétszer is egyenlíteni tudtak.

 

A rendes játékidő hajrájában még így is benne volt a levegőben, hogy megszerzik a győztes gólt. Mekkora csalódás, hogy nem sikerült?

 

Nagy... nagy. Egész szezonban a playoffért hajtunk, azért edzünk nyáron, azért kelünk fel reggelente. Az alapszakaszbeli meccsek nem érnek semmit, illetve csak annyit, hogy bejuss a playoffba. Matematikailag még van pici esélyünk, a hátralevő négy meccsen is úgy fogunk kimenni a pályára, hogy győzni akarunk.

 

Tavaly gond nélkül bejutott a DVTK a playoffba. Mi az, ami a mostani szezonra megváltozott, mi hiányzik a jobb eredményekhez?

 

Sok minden megváltozott, nem az én tisztem, hogy elemezzem a szezont. Nehéz 46 meccsen vagyunk túl, mindenki hibás azért, amiért most itt tartunk, főleg a játékosok. De ez van, megyünk tovább.

 

A DVTK-nál fontos tényező a szurkolói háttér, amelyre most nem támaszkodhatnak. Ez is szerepet játszhat a gyengébb idényben?

 

Mi csak örülünk annak, hogy tudunk egyáltalán játszani. A szurkolók biztatása nagyon sokat számít, tényleg hetedik játékosként „vannak ott” a pályán. De most sajnos nehéz időket élünk, nekünk legalább szerencsénk van, hogy hokizhatunk. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?