Késik a komáromi mozi megnyitása

Komárom |

<p>Az épület felújítás során előre nem látható problémák adódtak, emiatt húzódik a kivitelezés.</p>

Egy év haladékot kér a várostól a mozi megnyitására Ryšavý Boldizsár. A vállalkozóval 2013. augusztus 20-án írt alá az egykori Tátra mozi épületére 20 éves bérleti szerződést a város, azzal a feltétellel, hogy két éven belül korszerű mozit kezd üzemeltetni. Ezt a terminust a vállalkozó nem tudja tartani. A legutóbbi testületi ülésen Kiss Péntek József (Komáromi Függetlenek Csoportja) képviselő interpellációban felvetette, mi a garancia arra, hogy az újabb időpontot betartja a kérvényező. Ryšavý Boldizsár lapunknak elmondta: nagyon sok munkát elvégeztek az elmúlt két évben, és önhibájukon kívül csúszik a befejezés. „A felújítás során számos előre nem látható probléma adódott, ami meghosszabbította a kivitelezést. A csatornarendszerről kiderült, olyan rossz állapotban van, hogy nem elég javítani, ki kellett cserélni az egészet. Ugyanez mondható el a fűtési rendszerről. Nagyon elhúzódott a hivatali engedélyek beszerzése is, a gázgyártól majd kétéves huzavona után kaptam meg a hozzájárulást – magyarázta a csúszás okait a vállalkozó. – Amikor bérbe vettem az épületet, 100 ezer eurós felújítási költséggel számoltam, de ennél sokkal több, mintegy 150 ezer euróba fog kerülni a rendbetétele. A munkák nagy részét elvégeztük, most már csak kisebb belső felújítások vannak hátra.”  A felső szinten húsz személy befogadására alkalmas turistaszállót alakítanak ki, 10 darab kétágyas szobával és egy kávézó is helyet kap az épületben. Ezek várhatóan már ősszel elkészülnek. A moziterem rendbetétele két hónapot vesz igénybe. Saját fejlesztésű, kényelmes, széles fotelekre cserélik a régi széksorokat, így 400-ról 200 férőhelyesre módosul a mozi befogadóképessége. „Szakmailag is fel kellett készülni a mozi működtetésére – mutatott rá a vállalkozó. – Tagjai lettünk a Moziműködtetők Társulásának (Združenie prevádzkovateľov kín), jó pályázatunknak köszönhetően az audiovizuális alapnál 30 ezer eurót nyertünk a hang- és fénytechnikára. A teljes műszaki felszerelés azonban 140 ezer euróba kerül, a különbözetet már minket terhel. Ezért is szeretnénk először a szállót, a kávéházat üzembe helyezni, hogy a befolyó összeget vissza tudjuk forgatni.” Ryšavý Boldizsár bízik benne, hogy a képviselők értékelik azt a munkát, amit eddig az épület felújításába és mozi újraindításába fektetett és pozitívan bírálják el kérvényét. Komáromban már több mint 10 éve nem működik mozi, kár lenne elszalasztani ezt a lehetőséget, hogy a városban – ha némi csúszással is – korszerű, 3D-s filmek vetítésére alkalmas mozi nyíljon, ahol szlovák és magyar nyelvű filmeket vetítenek.   
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?