Kerzsakov gólja döntött

<p>Az orosz labdarúgó-válogatott a csereként beállt Kerzsakov góljával 1:0-ra legyőzte Szlovákiát Szentpéterváron, felkészülési mérkőzésen.</p><p>A szlovák nemzeti csapatnak ez volt az idei első veresége.</p>

TASR-JELENTÉS

A szlovák válogatott két győzelem után (Izrael idegenben 3:1, Montenegró otthon 2:0) Oroszországban szerette volna megszorongatni a vb-résztvevő hazaiakat. A kis Weiss rögtön a mérkőzés elején bemutatott néhány szép cselt, de a védelem szögletre mentett, később pedig már nem nagyon voltak lehetőségeik a vendégeknek. Nagy helyzeteket az oroszok sem alakítottak ki, de a 82. percben a csereként beállt Alekszandr Kerzsakov a vendégek védelmi hibája után eldöntötte a mérkőzést. A Zenit Szentpétervár csatárjának ez volt a 25. gólja a nemzeti csapatban.

„Azzal jöttünk Szentpétervárra, hogy nehéz perceket szerzünk a hazaiaknak. Ez elég sokáig jól is ment, mert az erős orosz válogatottnak gyakorlatilag nem volt gólhelyzete. Egyet aztán mégis kialakított, s abból be is talált. Gyömbér fiatal kora ellenére nagyon jó volt a párharcokban. Szerettem volna látni a középpályán is, mert Pečovský mostanában sokat játszott, ezért lecseréltem. Ezután Saláta került a hátvédsor tengelyébe, Gyömbér pedig védekező középpályásként játszott. A gól Gyömbér hibája után esett, de a játékostársaknak is segíteniük kellett volna neki. El kell ismernünk, hogy szervezett ellenfelünk ellen nem sokat mutattunk támadásban” – foglalta össze a mérkőzést Ján Kozák, a szlovákok szövetségi kapitánya.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?