Kerületi döntőben a Dunaszerdahely és a Léva

Dunaszerdahely |

<p>&nbsp;A nagyszombati kerületi fináléba a nyitrai regionális selejtező első három helyezettje, a pontveszteség nélkül tornaelső nyitraiak, a dunaszerdahelyiek és a lévaiak jutottak.</p>

Az őszi idény befejezése után ezekben a hetekben a Nyugat-szlovákiai Futballszövetség szervezésében idén immár nyolcadszor csatáznak a területi futballszövetségek U14-s diákok (2003. január 1-je után született gyerekek) alkotta válogatottjai a kerületi szövetség elnökének serlegéért. A november 26-án Nagyszombatban zajló döntőt két regionális selejtező előzte meg. A „Délkeleti régióba” besorolt hat járást (Dunaszerdahely, Érsekújvár, Galánta, Komárom, Léva, Nyitra) képviselő kollektíva november 17-én, csütörtökön körmérkőzéses rendszerben mérte össze tudását a nyitrai városi sportcsarnokban.

A kétszeres kerületi győztes csallóköziek első két párharcukon simán vették az akadályt, majd két szoros vereséggel folytatták nyitrai szereplésüket. „A két vesztes csatán sem játszottunk alárendelt szerepet, egyenrangú ellenfelei voltunk a nyitraiaknak és a galántaiaknak. Az ötödik, mindent eldöntő párharcunkon győznünk kellett, ugyanis csupán az újabb három pont begyűjtésével kerülhettünk a továbbjutók közé. Örülünk, hogy a tét súlya ellenére sem remegett meg a gyerekek lába, és kiharcoltuk a továbbjutást jelentő helyezést. Mivel a lévaiak is 9 pontot szereztek a tornán, az egymás elleni meccs eredménye döntött arról, hogy mi lettünk a másodikok. Helytállásunkat nagyon pozitívan értékelem, hiszen a kerettagok közül ketten 2004-es, ketten pedig 2005-ös születésűek. Csapatmunka volt a javából. Kiemelném a gólerős Dórák Fábián teljesítményét, a nyárasdiak tehetsége hat találattal vállalt részt a sikerben” – summázta a csallóközi csapatokból verbuválódott területi válogatott sikeres szereplését Gaál Tamás, a Dunaszerdahelyi Területi Futballszövetség ifjúsági bizottságának elnöke. A nagyszombati kerületi fináléba a nyitrai regionális selejtező első három helyezettje, a pontveszteség nélkül tornaelső nyitraiak, a dunaszerdahelyiek és a lévaiak jutottak. A másik ágon a Nagyszombat, a Privigye és a Trencsén került a hatos döntőbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?