Kenderesi Tamás betegség miatt nem úszhat

Budapest |

<p>Kenderesi Tamás betegsége miatt nem indulhat a kazanyi vizes világbajnokságon - tudatta Kiss László, az úszóválogatott szövetségi kapitánya pénteken az MTI-vel.</p>

A szakvezető beszámolója szerint a 19 esztendős versenyzőnél a sportkórházi vérvizsgálatok mononukleózist állapítottak meg, ami annyit jelent, hogy három hónapig vízbe sem mehet, és fizikailag nem terhelhető. Az orvosi döntés nyomán 16 fősre csökkent a magyar úszócsapat, amelybe senki sem hívható be Kenderesi helyére, mivel a nevezési határidő már múlt szombat éjfélkor lejárt.    A balszerencsés fiatal úszó nagy reményekkel készült az oroszországi vb-re, miután június végén, a győri országos bajnokságon fantasztikus idővel, a pályafutása eddigi legjobbját jelentő 1:54.79 perccel győzött 200 méter pillangón, megelőzve a szám két klasszis képviselőjét, Cseh Lászlót és Biczó Bencét egyaránt. Ráadásul eredményével a tavaly ifjúsági olimpiai bajnoki címet szerzett tehetség a második helyre ugrott az idei felnőtt-világranglistán.     Kenderesi kiesésével ebben a számban csak Cseh képviseli Magyarországot Kazanyban, ahol jövő vasárnap kezdődnek az úszóversenyek. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?