Katarzis nélküli sportgála

A mélypont kilenc éve volt, amikor az Év sportolója-gála 10 legjobb egyéni sportolójából másfél jött el a díjátadóra. (Mielőtt a horror szerelmeseinek felcsillanna a szemük, jegyezzük meg, hogy Szlovákiában a kettősöket is az egyéni sportolók között értékelik.)

Azóta az év végi sportünnep méltó kereteket kapott. Külvárosi pozsonyi színház- vagy konferenciatermek helyett a gála állandó otthonra talált a Nemzeti Színház új épületében, és az időpont is stabillá vált: a karácsony előtti utolsó péntek.

Sok-sok katartikus pillanattal lettünk gazdagabbak ezeken az esteken. Anastasia Kuzmina ragyogó mosollyal fogadja a vastapsot, Peter Saganra aranykonfettik hullanak, miközben egy szobabiciklit teker a színpadon, Matej Tóthot felállva ünneplik olimpiai bajnokként, aztán egy évvel később díjátadóként, miután pont került a doppingügye végére.

A gála a humort sem nélkülözte soha – a kötött műsorrendű, formalitásokkal teli magyarországi Sportcsillagok Gálaestjétől eltérően a szlovák díjkiosztón mindig jelen volt az (ön)irónia, ami tavaly zseniális álinterjúkban csúcsosodott ki.

A műfaj nyilván lehetetlenné teszi, hogy megismételjék (csak egyszer lehet eljátszani az ország legjobb sportolóival, hogy egy teljesen fogalmatlan riporter totális marhaságokat kérdez tőlük), ezért idén mást találtak ki a gála szervezői. Az értelmi fogyatékosok speciális olimpiáján résztvevő versenyzők megsegítését tűzték ki célul, ún. kihívások segítségével. Az álriporter most más szerepben tűnt fel – Paulína Fialkovával tojásokat törtek szét egymás fején, Marek Hamšíkkal csak a fogaik segítségével halásztak ki almákat egy vizes tartályból, Zuzana Štefečekovával pedig úgy kellett megérteniük egymást, hogy mindkettejük szája fogorvosi szájpecekkel volt kitámasztva. Aki a kihívást elvesztette, 1000 eurót adott a speciális olimpikonoknak. (Nyolcból hétszer a riporter vesztett, így a tévénézők jelentős százaléka most azt gondolja, egy tévériporter csak úgy zsebből akármikor kiperkál 7000 eurót.)

Bár voltak vicces pillanatok, nem minden sikerült jól: az ankéton a 6. helyet megszerző Varga Erik helyett például a triatlonos Richard Vargának kellett átesnie a már klasszikussá vált „jegesvödör-kihíváson”, Varga mint Varga, hahaha… Érthető, hogy az Ausztráliában edzőtáborozó sportlövő felkeresése túl költséges lett volna, de ez a megoldás nem vicces volt, hanem erőltetett, és Varga Erikkel szemben sem volt túl fair.

S hogy miért volt időnk a gála közben ilyesmin gondolkozni? Mert a katarzis ezúttal elmaradt. A tíz egyéni díjazott közül csak öt jelent meg a gálán, hiányzott a második helyezett Peter Sagan és a győztes Anastasia Kuzmina is, és a csapatok között legjobbnak választott női biatlonváltó sem vehette át az elismerést – múlt hétvégén a morvaországi Nové Městóban Vk-futamokat rendeztek.

Sagan bizonyos szempontból reménytelen eset, évek óta csak egy-két napra tér haza karácsony előtt, és különben is magasról tesz a puccos díjátadókra.

Ha viszont a gálát néhány nappal korábban rendezik, Kuzmina és váltótársai is biztosan megjelentek volna, hogy kiélvezzék a jól megérdemelt vastapsot, és lenyűgözzék a sporthősökre vágyó nézőket. A háromszoros olimpiai bajnok sílövő így csak egy videóüzenetben köszönhette meg, hogy 2010 és 2014 után ismét az Év sportolója lett.

Szép dolog a hagyomány, de ha öncélúvá válik, akkor érdemes változtatni rajta – Magyarországon például a szokásos januári dátum helyett most februárban lesz a Sportcsillagok Gálaestje, hogy az olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázók is ott lehessenek.

Szlovákiában maradt az eredeti időpont. Kuzmina és a sportkedvelő közönség pedig szegényebb lett egy élménnyel.