Katarina Witt címvédése, Alberto Tomba parádés bemutatkozása

<div>Nyolcadik nekifutásra kapta meg kanadai város a téli olimpia rendezési jogát, ám Calgary sikeres pályázata kisebb aggályokat vetett fel az észak-amerikai országban: az 1976-os, nyári montreali játékok költségei óriási adósságokba verték a várost.</div><div>&nbsp;</div>

Tévés-pénzes olimpia Calgaryben azonban nem állt fenn ez a veszély, egy amerikai tévécsatorna ugyanis rekordösszeget, 398 millió dollárt fizetett a közvetítési jogokért. „Cserébe” az olimpia programja 12-ről 16 naposra bővült, a versenyek időbeosztása pedig inkább a tévé akarata, mintsem a sportolók igényei szerint lett kialakítva.Ennek ellenére a közvélemény pozitívan értékelte a játékokat: már csak azért is, mert az új versenyszámok (pl. szuper-óriásműlesiklás, csapatverseny síugrásban), az egyre több résztvevő (csak a férfiak száma meghaladta az 1000-et) és az ügyes marketinghúzás miatt (versenyen kívül bemutatták pl. a curlinget és a free〜style sít) mindig történt valami az egyébként sem unalmas kanadai nagyvárosban – és persze a sok nagyszerű teljesítmény is folyamatos beszédtémát szolgáltatott. Carmenek és Brianok Műkorcsolyában például a címvédő NDK-s Katarina Witt és az amerikai Debi Thomas versengése azért is különleges volt, mert mindketten Bizet Carmenjére futották kűrjüket. Thomasnak minden adott volt a győzelemhez: a rövidprogram után vezetett, vetélytársa előtte lépett jégre, de az amerikai versenyző végül annyit rontott, hogy csak harmadik lett (így is ő a téli olimpiák első színes bőrű sportolója, aki dobogóra állhatott), Witt viszont Sonja Henie (1928, 1932, 1936) után másodikként megvédte a címét.Witt győzelme után nem sokkal profinak állt, és show-jával végigturnézta Észak-Amerikát – egy másik calgaryi bajnokkal, a „Brianek csatáját” megnyerő amerikai Brian Boitanóval, aki a hazai Brian Orsert előzte meg a férfiak versenyében. Ivott, majd nyert Az éremhalmozásban egy gyorskorcsolyázó és egy síugró volt a legsikeresebb: a holland Yvonne van Gennip 3/3-as mérlegét (1500, 3000 és 5000 méteren) megspékelte két világcsúccsal is, négy, illetve hét (!) másodperccel megjavítva saját, egy évvel korábbi rekordját  – mindezt úgy, hogy két hónappal a játékok előtt műtötték a sérült térdét. (Aztán Calgary után már egyetlen világversenyen sem lett első, mint ahogy az olimpia előtt sem nyert semmit.)A finnek botrányhős síugrófenoménja, Matti Nykänen is összeszedte magát a játékokra. Azok után, hogy alkoholproblémái miatt csak később csatlakozott a finn küldöttséghez, mindkét egyéni számban és csapatban is aranyérmet nyert.A legnagyobb médiafigyelem viszont így is egy „csak” kétszeres bajnoknak járt ki: az olimpián Kanadában debütáló olasz szívtipró, Alberto Tomba stílusa nem csak a sípályán (konkrétan műlesiklásban és óriás-műlesiklásban) volt ellenállhatatlan. A kövér sas Nagy ünneplésben részesült az egzotikus jamaicai bobcsapat is: a rasztafrizurás válogatott történetét (amely borulás miatt nem tudta befejezni a négyesek versenyét) később meg is filmesítették. Feltűnő jelenség volt a vastag keretes szemüveget viselő, kissé túlsúlyos brit síugró, Eddie Edwards is. „Eddie, a sas” mindkét számban utolsóként végzett – mintegy feleakkora ugrással, mint az utolsó előtti...Az NDK-s Christa Rothenburger teljesítménye viszont valóban elismerésre méltó volt: előbb gyorskorcsolyában lett első 1000 méteren, majd hét hónappal később a szöuli nyári olimpián szerzett ezüstöt kerékpározásban. Három csehszlovák érem A 62 tagú csehszlovák küldöttség három éremmel zárt, sífutásban a 4x10 km-es férfiváltó, síugrásban pedig Pavel Ploc és Jiří Malec is dobogóra állhatott. A hokiválogatott a csalódást keltő hatodik helyen végzett, a tornát ismét a Szovjetunió nyerte. A magyar színeket mindössze 5-en képviselték Calgaryben, közülük az Engi Klára, Tóth Attila duó hetedik lett jégtáncban. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?