Karrierjét és barcelonai szerződését is veszélyben érezte a harapós Suárez

<p>Luís Suárez kevesebb mint egy héttel barcelonai bemutatkozása előtt bevallotta, hogy néhány hónappal ezelőtt attól félt, az FC Barcelona nem fogja szerződtetni őt. Mi több, úgy érezte, &nbsp;karrierje is véget érhet, amiért a júniusi labdarúgó-világbajnokságon megharapta Giorgio Chiellinit.</p>

Az uruguayi csatár hétfőn beszélt arról, hogy az olaszok elleni vb-mérkőzésen történt botrányos megmozdulását követően elbújt a világ elől, s azt hitte, hogy sportszerűtlenségével tönkretette pályafutását. Később aztán átgondolta a történteket és nyilvánosan bocsánatot kért tettéért, ettől pedig megkönnyebbült.    "Miután a Barcelonával folytatott tárgyalások végén az ügynököm felhívott, és közölte, hogy a megállapodás megszületett, örömömben elsírtam magam" - mondta Suárez, hozzátéve, hogy azért is hatotta meg a Barca támogatása, mert meg volt győződve róla, hogy a spanyol együttes a botrány miatt nem fogja szerződtetni őt.    Suárezt a vb után 81 millió euróért vásárolta meg a Liverpooltól a Barcelona annak ellenére, hogy a harapás miatt négy hónapra eltiltotta a csatárt a nemzetközi szövetség.     A büntetés ezen a héten jár le, s a 27 éves támadó a Real Madrid elleni El Clásicón mutatkozhat be tétmeccsen új együttesében. Suárez bízik benne, hogy pályára léphet majd szombaton, ám hangsúlyozta, a döntés a vezetőedző, Luis Enrique kezében van, s azt is elfogadja, ha nem játszatja őt a Barca trénere.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?