Sport

Kanadai Nagydíj - Vettel 50. futamgyőzelmével az élre állt

Montreal | Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Kanadai Nagydíjat, s mivel a vb-címvédő Lewis Hamilton csak ötödik lett, így átvette tőle a vezetést a pontversenyben.
author
MTI

2018. június 10. 21:52

Kanadai Nagydíj
- TASR/AP-felvétel

A 30 éves Vettel idei harmadik, pályafutása ötvenedik futamgyőzelmét aratta.

A második helyen Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője végzett, míg a dobogó alsó fokára a Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája állhatott fel.

A rajtot nagyszerűen kapta el az élről induló Vettel, így könnyedén őrizte meg pozícióját, míg mögötte óriásit csatázott Bottas és Verstappen, de a finn nagyszerűen védekezve megtartotta a második helyet. Az első kör nem múlt el baleset nélkül, ugyanis Brendon Hartley és Lance Stroll autója összeakadt, s mindketten kiestek. A leszakadt alkatrészek miatt azonnal bejött a biztonsági autó, amely három körig vezette a mezőnyt.

A 70 körös verseny elején nem akadtak izgalmak egészen a kerékcserékig, amikor is Daniel Ricciardo megelőzte a vb-címvédő Lewis Hamilton. Ezt követően jószerivel békés körözgetés zajlott a montreali aszfaltcsíkon. Fernando Alonso autója viszont felmondta a szolgálatot, így a spanyol pilóta 300. futamát nem tudta befejezni.

Az utolsó 20 körben Hamilton elkezdte közelíteni Ricciardót, míg Bottas Vettelt, de előbbi nem tudta a célig megelőzni ausztrál riválisát, ami azért lett volna fontos számára, mert a negyedik hellyel éllovas maradt volna a vb-pontversenyben. Bottas sem érte utol a Ferrari négyszeres világbajnokát, mert egyszer elfékezte magát, s bár korrigálni tudott, de értékes másodpercekbe került a hibája.

A verseny kisebb technikai hibával zárult, ugyanis egy körrel korábban lengették a kockás zászlót, de ez senkit nem zavart meg, a sorrend már nem változott az utolsó körben sem.

A vb két hét múlva a Francia Nagydíjjal folytatódik.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Káčer: Nem hagyunk fel Ukrajna támogatásával

Káčer: Nem hagyunk fel Ukrajna támogatásával

Juraj Šeliga

Šeliga azt veti az SaS szemére, hogy nincs B terv

Peter Pellegrini

A Hlas képviselői a kormány leváltására fognak szavazni

alma k

Ne hámozzunk meg minden zöldséget és gyümölcsöt!

Új Szó

Miről ír a pénteki Új Szó?

fd

KVÍZ: Narvál, okapi... Milyen állatokat rejtenek a következő nevek?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.