Kanadai diadal – két fronton

Ebben az évben kétszer is ünnepelt a kanadai hokiválogatott: Prágában és TorontóbanTASR/AP-felvételTizenkét esztendőt kellett várni arra, hogy ugyanaz a két együttes játssza a vb-döntőt, mint egy évvel korábban. Prágában volt mit törleszteniük a svédeknek, hiszen 2003-ban balszerencsés mérkőzésen, hosszabbítás után szenvedtek vereséget. A cseh fővárosban úgy tűnt, a skandinávok visszavágnak a kanadaiaknak, ám a juharleveleseket a kétgólos hátrány sem törte le, kifogástalan erőnlétüknek és bámulatos győzni akarásuknak köszönhetően a hajrában a szó legszorosabb értelmében lehokizták a Sazka Aréna jegéről a svédeket, és megvédték elsőségüket. Pedig az ezt megelőző találkozókon nem sziporkáztak, sőt… Főleg Fortunának köszönhetik, hogy végül finálét játszhattak. A csoportküzdelmek során kiütéses vereséget szenvedtek a csehektől, a negyeddöntőben hosszabbításban győzték le a sokáig vezető, igen lelkes finneket, a négy között pedig nehezen nyertek a meccs nagy részében jobban hokizó szlovákok ellen. A döntőben is sokáig vergődtek, de a végén fergeteges hajrába kezdtek, s aranyéremmel térhettek haza a cseh fővárosból is.

A házigazdák talán még mindig nem nyugodtak bele abba, hogy nem szereztek érmet a hazai rendezésű világbajnokságon. A negyeddöntőig ellenállhatatlan cseh válogatott nagy meglepetésre fennakadt az amerikai együttesen, amely semmi extrát nem produkált Prágában. Jobbára csak védekezett, rombolt, és nagyszerűen használta ki az ellenfél hibáit. A hosszabbításban a fél tucat ziccert elpuskázó csehek elbizonytalanodtak, a kieséstől való félelmükben sorra puskázták el a rájátszás utáni büntetőket. Hat győzelem után az első botlás a búcsút jelentette. „Kegyetlen dolog, ami velünk történt, mindenki zokogott az öltözőben és a lelátón” – mondta Slavomír Lener, a cseh együttes csalódott edzője, aki 16 hokist nevezett a tengerentúlról. Természetesen a fiaskónak számító ötödik helyezés után útilaput kötöttek a tréner talpa alá.

A szlovák csapat sem szerzett érmet a csehországi viadalon, ahol szinte hazai közönség előtt játszotta meccseit, ám emelt fővel távozhatott Prágából. A há-zigazdákhoz hasonlóan az alapszakaszt és a középdöntőt is csoportgyőztesként zárta, majd a negyeddöntőben – ha nehezen, de – legyőzte a svájciakat. A négy között nem sok hiányzott, hogy megfricskázza a címvédő kanadaiakat, majd a bronzmeccsen, amelyen sem a rendes játékidőben, sem pedig a hosszabbításban nem született gól, semmi sem sikerült Hossáéknak. A felettébb szerencsés amerikaiak a nagy esélyes csehek után a szlovákokat is büntető ütésekkel győzték le, s lettek bronzérmesek. Az utolsó előtti találkozót követően ugyanolyan síri csend volt a Sazka Arénában, mint amikor kiestek a házigazdák.

Amilyen jól játszott a májusi vb-n a szlovák válogatott, olyan csapnivaló teljesítményt nyújtott – a sztárokkal telitűzdelt alakulat – a szeptemberi Világkupán. Valamennyi mérkőzését elveszítette, s lógó orral utazhatott haza a tengerentúlról. Sokan nem értették, miért kellett kinevezni Ján Filcet vezetőedzőnek erre az egy eseményre, s miért nem ülhetett a kispadon František Hossa, aki ezzel kapcsolatban egyetlenegy kérdésre sem válaszolt.

Sokan féltették a cseh együttest, amely a prágai vb-kudarc, valamint Ivan Hlinka vezetőedző tragikus halála után igencsak nehéz helyzetben volt. Az új tréner, Vladimír Růžička azonban büszke lehet fiaira, akik önmagukat múlták felül, s egész az elődöntőig meneteltek. Hajszálon múlott a fináléba jutások, a nagy esélyes kanadaiaktól csak a hosszabbításban szenvedtek balszerencsés vereséget. A rendezők sokáig rettegtek, nehogy az amerikaiakat kiverő finnek után az ugyancsak az „indultak még” kategóriába sorolt csehek is kiharcolják a döntőbe kerülést. Végül a kanadaiak nyerték a Világkupát, de a második helyezett finnek legalább annyira örültek, mint a tornagyőztes házigazdák.