Jurko mesterhármasa

Licsérden remiztek a nyitraiak, így továbbra is kétpontos előnnyel vezetik a tabellát. Tőketerebesen két újonc találkozott, végül a nagylapásiak húzták a rövidebbet. Bacsfán küzdelmes találkozón a vendéglátók a három gólt szerző Roman Jurko vezérletével legyőzték a vágsellyeieket.

A remekül játszó bacsfai Roman Jurko (balról) sok gondot okozott a vágsellyei védőknek, Marcel Gašparíknak ezúttal még sikerül felszabadítaniaÖrzsik Ödön felvételeKét új légióssal, a cseh Jiří Vávrával és a román Alin Miclossal, de az eltiltott Albert Tamás, Puchner és Miklas nélkül léptek pályára a bacsfaiak. Hazai rohamokkal indult a derbi, de az első helyzet a vendégek előtt adódott, Semanko lövését Holec lábbal hárította. A túloldalon Miclos elől Lalák önfeláldozóan mentett, a labda a kapufáról pattant szögletre. A 18. percben vezetést szereztek a csallóköziek: Füzik mesteri átadását követően Jurko kapásból a hálóba lőtt. Később a vágsellyeiek átvették az irányítást, elsősorban a technikás Lőrinc veszélyeztetett, többször csak üggyel-bajjal tudták őt szerelni. A játékrész hajrájában Füzik sarokrúgás után Meszároš fejese a felső lécen csattant, majd Lőrinc 16 méteres bombáját a kapufa védte.

Fordulást követően is a Duslo diktálta az iramot, s az 55. percben Lőrinc lövésszerű beadását Holec csak kiütni tudta, Vyskoč pedig közelről a kapuba fejelt. Ekkor úgy tűnt, hogy a mátyusföldiek kerekednek felül. Nem így történt. Ugyanis a jól játszó Füzik szabadrúgása elakadt a sorfalban, Lancz fejéről Jurko elé pattant a labda, aki 20 méterről kapásból a hálóba lőtt. Ján Rosinký, a Duslo edzője cserékkel igyekezett felrázni csapatát, de csak a helyzetekig jutottak. A mérkőzés zárószakaszában Mikla hátulról felrúgta Jurkót, s mehetett zuhanyozni. A végeredményt Füzik pontos passza után a szemfüles Jurko állította be. A találkozót követően a hazai futballisták öröme nem ismert határt, az öltözőben: „Maďari, maďari, heja, heja, heja maďari” csatakiáltásokkal ünnepelték a győzelmet...

VÉLEMÉNYEK – JOZEF OBERT, a bacsfaiak mestere: „Rendkívül elégedett vagyok, hiszen három kulcsemberünk nélkül gyűjtöttük be a három pontot a roppant nehéz ellenféllel szemben. Jurko teljesítménye nem lepett meg, ilyen gólerős csatárra van szükségünk.”

JÁN ROSINSKÝ, a vágsellyeiek vezetőedzője: „Kár az elpuskázott helyzetekért, hiszen a kiegyensúlyozott rangadó nagy részében mi irányítottuk a játékot.” (sz. z.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?