Jövőre MOL Aréna lesz a DAC futballkatedrálisa

Szombaton már az újjáépített stadionjában fogadja a DAC futballcsapata a bajnok Trenčínt a Fortuna Ligában. Eddig 11 millió eurót fektettek az építkezésbe, a teljes költségvetés nagyjából 22 millió euró lesz.Futballszentély, katedrális.

Szombaton már az újjáépített stadionjában fogadja a DAC futballcsapata a bajnok Trenčínt a Fortuna Ligában. Eddig 11 millió eurót fektettek az építkezésbe, a teljes költségvetés nagyjából 22 millió euró lesz.

Futballszentély, katedrális. Többször ezekkel a szavakkal jellemezték a készítők és a tulajdonos az újjáépített DAC Arénát. „A klub három alappillérre épül: képzett edzők, tehetséges játékosok, megfelelő infrastruktúra. Ezt az infrastruktúrát alakítjuk most ki az új stadionnal és az akadémiával” – hangsúlyozta Világi Oszkár, a DAC tulajdonosa.

Jövőre teljesen elkészül

Az új DAC Aréna rekordgyorsasággal épül – a munkálatokat április végén kezdték, és november közepén két lelátó már áll. Egyelőre 6839 fő a befogadóképessége az eddig elkészült B és C lelátónak együtt. Még a Sport utca felőli egykori főtribün is áll, mindaddig, amíg fel nem húzzák az új A lelátót és főépületet a 90 fokkal elforgatott pálya déli oldalán.

A stadion teljes kapacitása 13 000 fő lesz, és az UEFA legmagasabb, 4-es kategóriájába fog tartozni, tehát nemzetközi mérkőzéseket is rendezhetnek rajta.

Az új főépület építése még ebben a hónapban elkezdődik, és a következő szezon elejére lesz kész. A teljes stadion jövő év végéig készül el.

A DAC idei összes hazai bajnokija villanyfényes mérkőzés lesz, ennek bebiztosításához mobilreflektorokat helyeznek üzembe azokon az oldalakon, ahol még nem áll a lelátó.

A kapu mögötti tribünökre 6, a hosszanti lelátóra 8 euró lesz a belépő, Világi bízik benne, a címvédő ellen telt ház lesz.

Gótikus pillérek

Ambrus Csaba, a stadion főtervezője kiemelte, fontos, hogy a stadion a város szívében maradt, így Dunaszerdahely egyik meghatározó látványossága lehet, a közösség is szoros kapcsolatot alakíthat ki vele.

„Azt a feladatot kaptuk Világi Oszkár klubtulajdonostól, hogy egy katedrálist építsünk, ezért is választottunk olyan tartópilléreket, amelyek a gótikát idézik. Fontos, hogy a klub identitása mindenhol megjelenjen, ezért vannak színes ülések, később pedig a stadion kap egy csíkos külső borítást, amely sárga-kék színekkel lesz megvilágítva” – mondta a tervező. Még a mellékhelyiségekben is a sárga-kék színkombináció dominál, amint azt a szerdai stadionbejáráson a sajtó képviselői a saját szemükkel láthatták.

A tervezésnél figyeltek arra, hogy a nézők a lehető legközelebb legyenek a játéktérhez, nem nehéz elképzelni, milyen forró katlan válhat a meredek lelátókból a lelkes drukkerek segítségével.

Egyenes adásban

A szurkolók már a stadionépítést is figyelemmel kísérték, minden nap kijártak a stadionba, a régi lelátón teázgattak, sörözgettek. Ezt egy korábbi interjúban László Csaba vezetőedző is kiemelte, mondván, ilyet még sehol nem tapasztalt.

Gyurkovics Sándor a kivitelező cég nevében elmondta, tényleg egyenes adásban zajlottak a munkálatok, amelyeket sokszor Világi Oszkár klubtulajdonos is személyesen megtekintett. „Összesen 400 ember dolgozott az építkezésen, naponta 140–150 ember munkálkodott azon, hogy minél előbb elkészüljön a stadion.”

A MOL is beszállt

A szerdai sajtótájékoztatón jelen volt Bacsa György is a MOL-csoport képviseletében. „A stadion tulajdonosai között szerepel a MOL-csoport is, a város és a futballklub mellett” – jelentette be Bacsa.

Világi Oszkár kérdésünkre elmondta, a stadiont építő társaság 51,9%-os tulajdonrésze a klubtulajdonosokat képviselő EHCS cégcsoporté, 25,6 % a városé, 22,5 % pedig a MOL-é.

A következő szezontól MOL Arénának fogják hívni a stadiont, az akadémia pedig MOL Akadémia lesz. A klubtulajdonos szerint ezt a drukkerek is el fogják fogadni: „A szurkolók örülnek a szép új létesítménynek, bíznak bennem, és tudják, hogy ez a stadion közösségünk sportszeretőit fogja szolgálni.”

Keveset adott az állam

Az eddig a stadionépítésbe fektetett 11 millió eurónak csak viszonylag kis részét, 2,4 millió eurót képezi a futballszövetségen keresztül folyósított állami támogatás, ez elenyésző összeg ahhoz képest, mekkora dotációt kapott a nagyszombati City Arena vagy a Pozsonyban most épülő nemzeti stadion.

Amikor a DAC a szövetségtől támogatást igényelt, még más tulajdonosi struktúrája volt, Világi azonban a klub átvétele után hiába kérvényezte, hogy növeljék az összeget, elutasító választ kapott. „Ez viszont csak megerősített abban, hogy bebizonyítsam, állami segítség nélkül is meg tudom csinálni” – szögezte le Világi.

A város tárgyi betétként a stadion alatti telkeket hozta 2 millió euró értékben, a MOL 2 millió euróval járult hozzá az építkezéshez, a klubtulajdonos 4,4 millió eurót invesztált, a fennmaradó összeget pedig bankhitel segítségével szeretnék bebiztosítani.

Világi azt is hozzátette, az egykori tulajdonosoknak már semmilyen tulajdonrészük nincs a klubban, Világié 90 %, a városé pedig 10 %.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?